2025.06.16. 17:02
Egyre több a gyermekkorú bűnöző
Itt az utánpótlás, avagy gyermekek, szemben a törvénnyel!

Fotó: Facebook
Harminc éve számoltunk be a gyermekbűnözés akkori állapotáról, számokat is közölve mellé, és sokakban talán felmerül a gondolat: így kezdődött? A tíz (!) éves L. Piroska pénzt kért egy vadidegen lánytól. A válasz elutasító volt, ezért először el akarta venni tőle a pénztárcáját, majd a kezébe harapott, és letépte a nyakából a 15ezer forintot érő arany nyakláncát. Mindez fényes nappal, a város egyik legforgalmasabb pontján, a Fehérvár Áruház bejárata előtt történt. A történetfőszereplője nem először próbálkozott. Más alkalommal ruhával teli szatyrot próbált elragadni valakitől. Piroska azonban gyermekkorú, büntetőjogilag felelősségre nem vonható, ezért vele szemben a rendőrség megszüntette a nyomozást. Mert a 14 év alatti elkövetőkkel szemben a hatóságok majdnem csak tehetetlenek. S éppen azokról van szó, akik a fiatal- vagy felnőttkorú bűnözés utánpótlását jelentik. A Fejér Megyei Főügyészségen nemrégen fejeződött be az a vizsgálat, amelyben a gyermekkorú bűnözés tavalyi tendenciát, körülményeit, lehetséges okait próbálták feltárni. Negyvenkilenc büntető ügyet értékeltek, melyekben a rendőrség minden esetben nyomozást megszüntető határozatot hozott. A tanulságok egyértelműen kedvezőtlenek. Változatlanul jellemzőek a kisebb értékre elkövetett betöréses és alkalmi lopások, motiválatlan vagy bosszúból fakadó rongálások. Aggasztó ugyanakkor, hogy a gyermekkorúak körében is emelkedik az erőszakos jellegű bűncselekmények száma, és durvábbak az elkövetési módszerek – foglalta össze a meglehetősen nyugtalanító tapasztalatokat dr. Jimes Gellért megyei főügyész. Ráadásul a gyermekek részvétele az általában csoportosan, fiatalkorúakkal vagy felnőttekkel együttesen megvalósított erőszakos cselekményekben élőkorúakat meghazudtolóan aktív. Olyannyira, hogy nemegyszer ők a kezdeményezők. Figyelmeztetőek az adatok is. Míg 1990-ben a gyermekkor miatt 32 esetben szüntették meg a nyomozást, a következő évben már 123, 1992-ben pedig 166ilyen ügy volt. Tavalyelőtt jelentősen mérséklődött ugyan a gyermekbűnözés, de csak azért, hogy 1994-re 142-re emelkedjék az ismert ügyek száma. Új jelenség, hogy egyre több lánykövet el erőszakos cselekményt, nem csak társakkal, hanem ha úgy adódik, egyedül. A leszólításos kéregetés, lejmolás gyakran csak az útonállásszerű rablást, garázdaságot leplezi. S már a gyermekkorúak körében is megjelent a közveszéllyel fenyegetés vétsége.