Kis család, nagy álmokkal: sok állatnak az utolsó esélyt jelentik (galéria)

Kismacskák nyávogása hallatszik a szobából, ahová benyitva megannyi csöpp szempár szegeződik az emberre, hangosan követelve magának a figyelmet, a cirógatást és a tápszert. A legkisebb vörös cirmosok már gazdisok, hamarosan útra kelnek új otthonuk felé, míg mások az ivartalanítás utáni lábadozással töltik idejüket, várva, hogy egy nap ők is elrabolják valaki szívét. Ez a macskaszoba Berke Lindáéknál, ám állatokat nemcsak itt találunk. Legyen páncélos vagy hosszú fülű, tollas vagy bundás, Lindáéknál mindenkinek helye van, akiknek a Fejér megyei állatmentők jelentik az utolsó esélyt.

Állatmentők ízig-vérig

A jelenleg Csóron élő család évekkel ezelőtt, még Székesfehérváron kezdett el állatok mentésével foglalkozni, és hamar világossá vált, hogy ténykedésüknek valamilyen formát kell adni. Az egyesületi formához az évek alatt nem volt meg az állandó tíz plusz egy fő. Így aztán tavaly szeptemberben végül AngelLife Rescue Team Állat- és Természetvédelmi Alapítványként lettek bejegyezve, azóta pedig jócskán túlnőtt rajtuk a hírük, olyannyira, hogy mostanra az ország bármely szegletéből is felkeresik őket egy-egy esettel.

– Mi igent mondunk azokra, akikre mások nemet mondtak – mondja Berke Linda, akihez a legtöbb esetben pár napos, hetes macskákkal, kutyákkal és egyéb bundás állatokkal állítanak be. – Őket a menhelyek, ebrendészeti telepek többsége nem tudja vállalni, ugyanis nincs rájuk kapacitásuk teljesen érthető módon. Egy pár hetes jószágnak folyamatos felügyeletre van szüksége, fix időpontokban és gyakran, akár 1-2 óránként kell etetni. Egész embert kívánó feladat ez, főleg, ha nem egy, hanem 21 ilyen állatról van szó – jegyzi meg Linda, hozzáfűzve, hogy ő is csak élethelyzete miatt (ami betegségből adódik) engedheti meg magának azt, hogy otthon legyen a kicsikkel. Míg a párja dolgozik, a lányok pedig iskolában vannak, Linda látja el az állatokat, beleértve a tápszeres kicsiket is. Mostanra nagy rutinra tett szert, pontosan tudja, hogyan ossza be az idejét úgy, hogy a mosás és főzés mellett jusson ideje a kölyök állatokra és a nagyobbakra is. 

– meséli az asszony, közben egy jókora vizslakeverék kutya fejét simogatva, aki heges buksijával hálásan néz megmentője szemébe. Mint megtudom, az eb komoly fejsérülést szenvedett pár hónaposan. Mint minden kutya, Mangó is kidugta egyszer a fejét a kerítésen, míg valaki rá nem vágott egy baltával vagy valamivel, amitől gyakorlatilag betört az állat feje. Hosszas rehabilitáció után Mangó ma már biztonságban éli mindennapjait Lindáéknál.

Dorombolás és csaholás, a remény hangjai

Az udvaron álló kennelben vannak a kutyák, no nem külön-külön, de nem is egyben. Lindáék pontosan tudják, ki kivel jön ki, így mostanra kialakultak a kisebb falkák, akiket együtt lehet tartani. Vannak itt kisebb testű, szinte ölebszerű, rendkívül jópofa kutyák, akiket elnézve, tényleg nem érti az ember, hogy miért nem kellenek még mindig senkinek sem. 

De van olyan is, aki magányos farkas, kicsit nagyobb testű a társainál, különleges, szinte csíkos bundájú, talán bull-szerű ebről van szó, aki kemény külseje ellenére éppolyan imádnivaló, mint kisebb társai. Valószínűleg bírják a macskák jelenlétét, mert közvetlen szomszédságukban áll a szabad, de fedett kifutóval kiegészülő macskaház, amelynek rácsaihoz egyből odanyomakodnak a puha praclik, és már hallatszik is a szűnni nem akaró dorombolás. Fiatalok és idősebbek egyaránt vannak a macskacsapatban, a szürkés-ezüstös bundán át a cirmosig megannyi színben pompáznak, a legkülönlegesebb talán Bounty, aki fehér külsejével és tengerkék szemeivel egyből magával ragadja figyelmünket. S bár a kutya és a macska egy állatmentő szervezetnél szinte alapkészletnek számít, akad itt más is. Tágas madár röpdéhez érünk, ahol két kis papagáj röpköd ide-oda, míg egy nagyobb fajtájú külön házat is kapott. Ők minden bizonnyal a gazdáik gondatlansága következtében léptek meg otthonról, s megtalálóik a Fekete-Berke család gondjaira bízták őket, míg új gazdára nem találnak. 

Mit hoz a jövő?

Az állatok és a teendők száma bár nem végtelen, de mindenképp embert próbáló. Akinek van otthon két-három macskája, vagy még kutyája is, az pontosan tudja, mennyi idő, energia és pénz ennyi állatot „karbantartani”. Gondolva többek közt az etetésükre, ápolásukra, sétáltatásukra, az utánuk való takarításra és az állatorvosi költségekre. Lindáéknak sem könnyű, de amíg lehet, kitartanak. 

– Most úgy áll a szénánk, hogy költöznünk kell, szeretnénk egy nagyobb területet, ahol több állatnak tudnánk menedéket adni. Gondoltam egy olyan ablakos folyosóra vagy előtérre is, amin bárki végig mehetne, s betekintést nyerhetne abba, hogyan etetjük a kicsiket, gondozzuk a sérülteket, egyszóval a mindennapi teendőkbe. Jó volna egy oktatóterem is, ahol a felelős állattartással és állatvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat oszthatnánk meg másokkal – sorolja az egyelőre távolinak tűnő terveket, álmokat Linda, nem tudva még, hogy hol folytatják ezután.

Mert ami biztos, az a jelen, bármennyire elcsépelten hangzik is. Így önkéntesekre is most van szükség, olyanokra, akik vállalják a pár hetes cicák cumiztatását, vagy akár szívesen segítenek a kinti állatok gondozásában. De kellene valaki, aki menedzseli az alapítvány közösségi oldalát is, hisz ez sem kis feladat. Nem beszélve arról, hogy az állatokat mindig etetni kell, s bár van egy-két ember, de a biztos és kiszámítható segítség az, amire igazán szükség van. Mert ma, aki állatmentéssel foglalkozik, annak útja tele van rengeteg bizonytalansággal, az egyik napról a másikra éléssel, fájdalommal, és néha örömmel. Azokkal a sikertörténetekkel, amikor egy-egy kis jószág végre szerető gazdára lel és otthonra talál. Ez hajtja Lindáékat is, akik töretlen odaadással próbálnak helytállni és menteni azt, ami még menthető.