Frissen Fejérből

2025.06.19. 17:30

Nyomoznak a rendőrök: szörnyű, mit tettek a kis Kormival

Ismét szörnyű eset borzolja a kedélyeket Ercsiben. Nyolc-tízéves gyerkek kötöttek villanykábellel a biciklijük után egy néhány hetes kismacskát, és húzták végig a földön. Az állat éppen hogy túlélte a kínzást, amit a helyiek állítottak le. A rendőrség állatkínzás miatt nyomoz.

Az Ercsi horrortanya után ismét brutális esettel került a címlapokra Ercsi. Borzalmas állapotban került a FEMA Állatmentőkhöz az az öthetes kismacska, amelyet 8-10 éves gyerekek kínoztak meg. A kis jószágot egy villanykábellel kötötték a biciklijük után, majd elindultak a bringával a kavicsos úton. Az állat szinte összes foga kitört, a szája tele lett porral, szinte fuldoklott. Az állatkínzásnak a helyiek vetettek véget, akik észlelve a történteket, rászóltak a gyerekekre, akik erre fogták, és elhajították a kismacskát. Ha nem történt volna közbelépés, az állat minden bizonnyal nem élte volna túl a megpróbáltatást, sőt, két másik kölyökmacskára is ez a sors várt volna, amelyeket a gyerekek – a felszólítás után – bedobtak a fűbe. 

Újabb állatkínzás Ercsiben
Az Ercsiben történt állatkínzás túlélője, Kormi

Kormi, az állatkínzás túlélője

Az öthetes csöppséget Korminak nevezték el a FEMA Állatmentők. Hosszas felépülés vár rá, műteni kellene az állkapcsát, de fiatal kora miatt még nem kerülhet sor a műtétre. A kismacska már jó kezekben van, napról napra erősebb, azonban az örökbefogadása egyelőre várat még magára, hiszen előbb fel kell gyógyulnia. Kormiról videót is láthatnak a FEMA Állatmentők közösségi oldalán.

Forrás: FEMA/Facebook

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában