Analóg üzenet: Egyenes képekkel nyílt meg a 2025-ös Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál (videóval)

Egy, még emberi léptékű, tiszta és letisztult fekete-fehér világot hozott az agárdi Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztiválra Kiss László, székesfehérvári fotóművész, akinek kiállításmegnyitójával vette kezdetét május 1-jén az idei, tizenhetedik programsorozat. A háromnapos rendezvény első kulturális csemegéje a Velencei-tavi Galériában látható. A tárlat már címében is hordozza a művészi vágyat: „Egyenes képek”. Egy olyan világ üzenetét és lenyomatát láthatjuk benne, melyben félreáll az énközpontúság, a 21. század túlcsavart kontextusa, és azt kapjuk, ami a valóság: formák, fény-árnyék játékok, színektől fosztott természeti és épületfotók, amelyek mögöttes tartalma mégis felfedezésre váró varázslatot ígér.

- Ami izgat, az, hogyan lehet filmre fotózni olyasmit, ami engem érdekel. A tárlat címe, az „Egyenes képek” utal azokra a hatásokra, melyeket (Alfred) Stieglitz, (Edward) Steichen és (Edward) Weston munkássága gyakorolt rám – árulta el a feol.hu-nak Kiss László. A mai kiállításokon ez a fajta, konkrétan egyszerű üzenet azonban már nem jellemző vagy legalábbis, bármennyire „egyenes” is, nem feltétlenül ér el a bonyolultabb, elvontabb témákhoz szoktatott nézőhöz. Pedig, Kiss László – Stieglitz-hez hasonlóan - azt vallja: a téma ott van az otthonunk száz méteres körzetében.  – Próbálom azokat a helyeket fotózni, amiket napi szinten látok, amelyeket mondjuk már 7-8 éve figyelek, és egyszer csak megjelenik pont az az állapot, az a kép, ami filmre érdemes. Ilyen volt az az egymásra tükrözött fasor is, amit hét éven át próbáltam meg lefotózni, és egyszer egy séta során találtam rá a megfelelő pillanatra.

A kiállítást Szentes Ottokár festőművész nyitotta meg, aki betekintést engedett a fotográfus háttérmunkálataiba is: Kiss László ugyanis az analóg, fekete-fehér filmet digitalizálja, majd szkenneli és javítja az így kapott képet. A galériában látható képanyag két részből áll: egyrészt utcakép válogatás, melyben a művész környezetében található témák kapnak helyet, amelyek műtárggyá végeredményben a fotográfia eszközeivel válnak. A tárgyfotó-szerű növényportrék is izgalmas lehetőségeket tárnak a szemlélő elé, és csak látszólag mondanak ellent a „tiszta” fényképezés eszméjének: a témaként választott tárgyak formai üzenetei ugyanis mégiscsak ugyanennek a felfogásnak a végeredményét jelentik. Az emeleten helyet kapott az „Aqua” című digitális képsorozat is, melyben az életet szimbolizáló víz elemével állítja szembe a halál – kiszáradás – utáni, posztmortem állapotot. Egyszóval bármennyire is letisztult, erőszakkal bonyolított üzenetektől mentes vizuális élményt ígér a tárlat, mégiscsak van mit befogadni, van min gondolkodni minden egyes alkotás előtt – azon túl is, hogy vajon az alkotónak mit jelent a ködbe vesző katonai kerítés, a sötétséget árasztó romépület vagy a fénycsíkot rajzoló árvalányhaj.