2025.04.24. 17:30
Velencei-tó: Megkezdődött a hajózási évad
Április 24-én tartották az első Velencei-tavi Hajózási Évadnyitót a Vízügyi kikötőnél. Velencei-tó környéki települések vezetői, politikusok, vízügyi, illetve hajózási szakemberek és a rendőrség képviselői vettek részt az ünnepélyes eseményen, melynek végén kifutott a nyílt vízre a Nadap.

A Velencei-tó hajózási szezonját megnyitották
Fotó: NAGY NORBERT
A Béke utcai kikötőben sok vezető és díszvendég gyűlt össze a velencei önkormányzat meghívására. Az ok, valójában egy hagyomány megteremtése, ami az ötletgazdák szerint méltó a Velencei-tó számára.

Fotó: NAGY NORBERT
A Velencei-tó hajózási szezonját megnyitották
– A mai nap nem egyszerűen egy bejegyzés a naptárban. a mai nap egy ünnep a Velencei-tó ünnepe, ami évszázadok óta határozza meg nem csak a tájat, hanem a közösségünk összetartó erejét is. A víz összeköt bennünket, a mindennapjaink része. A helyi gazdaság a turizmus a vendéglátás de még a kultúra és a sportélet is a tó köré szerveződik. A tó él és mi együtt élünk vele – kezdte megnyitóbeszédét Krausz György.
Velence polgármestere arról is beszélt, hogy Velence szülöttjeként nagyon fontos volt az egész családjának a tó, mert halászatból és nádvágásból éltek. Emellett beszélt a gyermekkoráról és arról, hogy a Nadap névre keresztelt hajón tette meg az első lépéseit, mert ott dolgozott az édesapja.
– Kötelességünk is van a tóval szemben, vagyis meg kell óvni, védeni, gondoskodni kell róla, meg kell őrizni a jövő generációinak és sokan itt önök közül éppen ezen fáradoznak napról napra, és mi hálásan köszönjük fáradhatatlan és számunkra rendkívül értékes munkájukat. Polgármesterként nemrégiben részt vettem a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által szervezett egyeztetésen, ahol elhangzott, hogy a szakemberek előrejelzései szerint bizakodásra ad okot a tó vízszintje, és a következő időszakban emelkedhet is. Ezzel együtt továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítanunk a tó vízgazdálkodására és tudjuk, hogy meg kell tennünk minden ehhez szükséges lépést! A Velencei-tó állapota az egyik legfontosabb kihívás amellyel szembe kell néznünk, és nem csak ma, hanem a jövőben is cselekednünk kell azért, hogy ez a páratlan életérzés, amit mi Velencei-tavi emberek nap mint nap átélünk, a jövőben is velünk legyen, és az utánunk érkezőknek is megmaradjon – fogalmazott Velence vezetője, aki beszédének végén hivatalosan is megnyitotta a 2025-ös Velencei-tavi hajózási szezont.
Megtalálták a törékeny egyensúlyt
– Az imént a Himnuszban azt elénekeltük, hogy „jó kedvvel, bőséggel”. Azt kérném önöktől, hogy nézzenek körül egy pillanatra, mert már a látvány is okot ad a számunkra, hogy a jó kedvünk legyen. Csodálatos természeti környezetbe teremtett bennünket a Jóisten, és ő ránk bízta. Mi, akik ma itt vagyunk, mindannyian nagyon sokat tettünk ezért a csodálatos természeti környezetért az elmúlt években. Ha belegondolok, 2014 óta lehetek a Velencei-tónak és környékének országgyűlési képviselője, és büszkén állíthatom, hogy minden évben egy kicsit több lett, egy kicsit szebb lett, egy kicsit jobb lett itt minden és ez köszönhető azoknak az embereknek, azoknak a közösségeknek, akik tesznek érte. Mindenfelé ellenkező híresztelés és támadás ellenére, egy működő közösség vagyunk. Az egyiknek a dolga, hogy a Velencei-tóban mindig egy kicsit több víz legyen. A másiknak az a dolga, hogy egy kicsit több legyen a tó környékén az érintetlen természeti, környezeti elem. Lehetőleg legyenek többségben azok, akiknek az a dolga, hogy a kultúrát éltessék, vannak olyanok, akiknek az, hogy a helyben élő embereknek a mindennapjait segítsék. Hosszasan sorolhatnám de én azt gondolom, hogy mi itt megtaláltuk azt a törékeny egyensúlyt, aminek köszönhetően mindenki úgy érzi, hogy egy kicsit minden jobb idén mint tavaly volt – fogalmazott Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, aki beszélt arról is, hogy már most közelíti a tó átlagos vízszintje a 130 centimétert és hogy további javulás várható az előttünk előttünk álló időszakban, vagyis nem csak a jókedvre van meg minden okunk, hanem a bőségre is van kilátás.
Továbbra is a tavat szolgálják majd
– A Velencei-tóhoz érzelmileg is kötődünk, felelősséget érzünk érte, és ki-ki a saját lehetőségeivel de mindenáron segíteni akarja ennek a különleges természeti értéknek a megőrzését. A térségi képviselők a fejlesztési lehetőségek támogatásával, a települések polgármesterei a turisztikai értékek megőrzésével és a közösségek építésével, az igazgatási és a hatósági szervezetek pedig a vízgazdálkodás, a környezetvédelem, és a természetvédelem eszközeivel tudnak hozzátenni a Velencei-tó természeti, gazdasági, és idegenforgalmi értékeihez. Természetesen sarkalatos pont a vízkészlet megóvása. Az elmúlt évek időjárása nem volt kegyes hozzánk, aszályos időszakokkal és a csapadék egyenlőtlen eloszlásával kellett és kell megküzdenünk. Éppen ezért értékelem pozitívan a jelenlegi 127 cm-es vízállást. Mi vízügyesek a jövőben is minden szándékunkkal, tudásunkkal és erőnkkel a Velencei-tavat fogjuk szolgálni – mondta ünnepi beszédében a KDV igazgatóság nevében az igazgató, Horváth Angéla
Felújítják a Vadlibát
És ha már a hajózási szezonnyitóról van szó, a hajók esetében is nagy változások vannak. Erről Haas Zoltán, a Velencei Hajózás igazgatója beszélt, aki elmondta, hogy a cég három hajóval rendelkezik, hogy mennyi partfal rekonstrukció történt az elmúlt években, illetve hogy a kikötők felújításán túl a Gárdony hajó is megújult, így immár elektromos motorok hajtják, nem szennyezve a vizet. Az igazgató meghívta a megjelenteket egy sétahajózásra. A vendégek a Nadap hajóval futottak ki a nyílt vízre, és a sokat látott hajóról, mely a flotta legnagyobb tagja, kiderült, hogy valaha szárnyas hajóként kezdte működését a Dunán és négy évtizede szolgál a Velencei-tavon. Azt is megtudtuk, hogy a felújítások folyamatosan zajlanak, most éppen a Vadliba nézte a száraz dokkból, ahogy kihajóznak a kikötő védett öbléből az első Velencei-tavi Hajózási Évadnyitó résztvevői, akik virágkoszorúkat is dobtak a vízre.
A Velencei-tavi flotta
- Nadap (valaha hordszárnyas dunai hajó)
- Gárdony (teljesen elektromossá alakították)
- Agárd
Hajózási évadnyitó Velencén
Fotók: Nagy Norbert / FMH