Fehérvári Tánc Ünnepet

2025.04.30. 07:00

Fergeteges hangulat a belvárosban, több száz táncos perdült táncra

Negyedik alkalommal tartották meg a Fehérvári Tánc Ünnepet a tánc világnapja alkalmából április 29-én, a belvárosban. A kezdeményezés csak úgy, mint a korábbi években most is nagy sikert aratott.

Számos fehérvári tánciskola képviseltette magát a Fehérvári Tánc Szövetség által szervezett rendezvényen, melyen kiosztották Az Év Tánciskolája díjat is. A program kezdetén Bartha László, a szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket és az érdeklődőket. Mint azt elmondta: nagyon örül, hogy immáron negyedszer ünnepelhetik együtt a tánc világnapja alkalmából tartott Fehérvári Tánc Ünnepet, melyen minden évben igyekeznek újításokat bevezetni. Idén ilyen Az Év Tánciskolája díj kiosztása, melyet közönségszavazás alapján ítélték oda annak a tánciskolának, aki a legtöbb szavazatot kapta. De még mielőtt ez kiderült volna, Mészáros Attila alpolgármester is köszöntötte a jelenlévőket. Ahogy az elhangzott, több mint 20 egyesület több száz táncosa vonult végig a keddi napon a Tánc Ünnep során a Fő utcán, megmutatva ezzel azt, hogy mekkora ereje van a székesfehérvári táncközösségnek. 

tánc világnapja
A tánc világnapja alkalmából táncosok vonultak fel a Fő utcán.
Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Süteménykreáció is készült a tánc világnapja alkalmából

Újításnak számított az is, hogy a szövetség megkérte a Krém Cukrászda vezető cukrászmesterét, Végh Józsefet, hogy készítsen a tánc világnapjára egy süteménykülönlegességet, mely el is készült és stílusosan Mangó Mambó névre keresztelték. A mai naptól pedig bárki megkóstolhatja a cukrászdában.

Az Év Tánciskolája díj nyertese

Visszatérve a díjazásra, az elnök leszögezte, hogy ez nem egy szakmai díj. Az online térben lehetett szavazni a tánciskolákra, a szavazásból pedig az került ki győztesen, aki a legtöbb szavazatot bezsebelte, ez 263 szavazattal a Step and Style Táncstúdió volt. 

Az eredményhirdetést követően a program a tánciskolák fellépéseivel folytatódott. 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában