István és a Nyuszi együtt futott a gyerekekkel

2025.04.26. 10:30

A mezőfalvai futó harminc éve szervezi programjait

Egy héten át Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét járták a mezőfalvai Kovács Istvánnal, a sport és a szeretet nagykövetével a Baptista Egyházi Módszertani Központ önkéntesei. A program Besenyődön, Magyon és Székelyen kezdődött el, aztán más, Fejér vármegyében alig ismert, összesen tizennégy halmozottan hátrányos helyzetű faluban folytatódott.

A Dunántúlon még esett, aztán a Tiszát elhagyva ismét kisütött a nap, mintha pénteken a tündöklő égi vándor is meg kívánta volna ünnepelni a mezőfalvai Kovács Istvánt és a támogatásra szoruló gyerekeket és családokat, akiket meglátogatott. Az egykori kitűnő hosszútávfutó, aki rendkívüli sportteljesítményekre volt képes fénykorában, idén harminc éve, hogy elkezdte gyermekprogramjainak szervezését. Mivel a Fejér vármegyében alapított Baptista Szeretetszolgálat is csaknem harminc éves – 1996-ban jegyezték be a Székesfehérvári Bíróságon –, szinte jelképesen történhetett, hogy tavaly egymásra talált a segélyszervezet csapata és a futó.

A "kapu" a játékhoz Kovács István és a Nyuszinak beöltözött önkéntes volt
A "kapu" a játékhoz Kovács István és a Nyuszinak beöltözött önkéntes volt
Forrás: feol.hu

Kovács István először Mikulásnagykövetként látogatott el decemberben Kelet-Magyarországra, ahol több száz rászoruló kisgyereknek vitte el a karácsonyi ünnepkör és saját ajándékát, üzenetét. A program a napokban a tavaszi Nyuszifutással folytatódott, egymás után kereste fel a Felzárkózó Települések elnevezésű kormányprogramban résztvevő községeket. Azokat a Jelenlét Pontokat, ahol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakemberei által összefogott segítő tevékenységet más partnerekkel karöltve a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

A kormányprogram célja, hogy ezek a gyerekek minél jobb esélyek mellett nőjenek fel
Forrás: feol.hu

A Nyuszifutás idei utolsó két helyszíne Tiszadob és Tiszadada volt. Az önkéntesekkel kiegészült csapat Kovács István vezetésével először játékokkal hangolta rá a gyerekeket a néhány napja időben magunk mögött hagyott ünnepkör valódi üzenetére. „Aki tudja, hogy húsvétkor Jézus feltámadására emlékezünk, az fusson a Nyuszihoz, aki szerint azonban nem, az csoportosuljon István bácsinál!”, bíztatta döntésre a gyerekeket Ősz Bea szeretetszolga. A keresztény egyházi szervezetet képviselő felnőttek egy emberként lehettek büszkék arra, hogy minden gyerkőc a hosszú fülű kedves állatnak öltözött segítő mellett sorakozott fel.

A kiemelten hátrányos helyzetű települések Jelenlét Pontjai a gyermeki öröm és az élmények szigetei
Forrás: feol.hu

Kovács István ilyenkor nem feledkezik meg felidézni Lappföldtől Kínáig a világ különböző országaiban szerzett élményeit, megmutatja a fáklyát, amellyel a pekingi olimpián futott, beszél a környezet- és természetvédelem, valamint a mozgás egy életre szóló fontosságáról. És persze soha nem maradhat el ilyenkor a faültetés és az ajándékozás sem – énekszót, mondókát, rajzokat kap cserébe. Az immár nyugdíjas korú, egykori rendíthetetlen hosszútávfutónak látszólag eszébe sem jut, hogy a kerek évfordulót, programjainak harmincadik évét elérve megálljon és megpihenjen. Élete – amely egyébként, ha nem rendezvényeken való részvétellel, akkor többnyire magányosan, Bogi kutyája társaságában pereg mezőfalvai otthonában –, most már biztosan az egészséges életmód, a futás, a természet szeretetének „szentháromságában” telik le, ameddig csak lélegezni tud. Őszinte gyermeki mosoly és szülői hála, nagyszerű emlékek sora a jutalma mindezért, elismerés azoktól, akiknél erre a három évtized során a legjobban rászolgált.          

Kovács István makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a gyerekekkel minél korábban meg kell szerettetni a futást, a sportot, a mozgást. Tiszadadán is beszélt élményeiről és megmutatta az olimpiai fáklyát
Forrás: feol.hu

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában