2025.04.19. 18:56
Nem akármilyen nyulakra vadásznak Dégen, még vizsga sem kell hozzá
Nem mindennapi eseménnyel készültek Dégen húsvét alkalmából. Április 19-én, nagyszombat estéjén nyúlvadászaton vesznek részt az arra vállalkozók szerte a településen.
A szervező, Kiss Krisztián lapunknak elmondta: asztalosmesterként ő maga alkotta asztali dekopírfűrésszel a 25 darab, Dégen elbújtatott fanyulat. Ezeket a "vadon termő állatokat" a nyúlvadászat során a megtaláló nyugodtan, "ingyen és bérmentve" hazaviheti, lakásában elhelyezheti vagy akár ajándékként tovább adhatja másnak.

Fotó: David Bartus / Forrás: Pexels
A nyúlvadászatról
Krisztián tehát 25 darab fanyulat rejt el párjával közösen április 19-én este 7 órától Dégen.
– Láttam már másnál is, hogy így, például elrejtett virággal, édességgel kedveskedik az embereknek, ezért a kedvesemmel közösen arra gondoltunk, most húsvétkor mi is hasonló meglepetéssel készülünk a falu lakóinak – mesélt az ötletről Krisztián. Azt is elmondta: a nyulakat ő vágta ki, a formákat pedig barátnője díszítette. – Egyébként minden évben készültek ilyen nyuszik – tette hozzá –, akkor azonban még eladásra szántuk azokat. S mivel mindig nagy volt irántuk a kereslet, valamint főleg a gyerekek kapták meg a fafigurákat, arra gondoltunk, ez a "nyuszikereső játék" idén tökéletes örömszerzés lenne. Szeretnénk mosolyt okozni a megtalálóknak!

A jövővel kapcsolatban pedig elmondta: ha 2025 nagyszombatján sikert arat a játék, akkor a folytatásban is megtartanák jó szokásukat.