2025.04.19. 19:00
Neves építészek munkáit gondolták újra a gyerekek
A közelmúltban zárult a VII. MCC FIT Kaland Tehetségverseny, amely az általános iskola negyedik évfolyamos diákjait szólította meg. Most az MCC székesfehérvári képzési központjában azoknak a diákoknak az alkotásai láthatóak, akik ugyan nem kerültek be a döntőbe, ám színvonalas munkájuk sokak érdeklődésére számot tarthat, hiszen nem mindennapi munkát tettek le az asztalra.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A VII. MCC FIT Kaland Tehetségverseny az MCC országos versenye, amely a negyedik évfolyamos diákoknak szól, s amely minden évben más-más témát ad meg, amit fel kell dolgozniuk a diákoknak. Idén a gyerekeknek egy 19. század végi, 20. század eleji magyar építész munkáját kellett kiválasztaniuk, s fenntarthatósági szempontok szerint újragondolniuk, majd a megálmodott tervet makett formájában el is kellett készíteniük. A döntőbe idén négy csapat nem került be, hiszen nem nyerhet egyszerre mindenki, ugyanakkor az elkészült alkotások méltóak arra, hogy a közönség megcsodálhassa őket. A maketteket az MCC székesfehérvári képzési központjában állították ki, s mielőtt visszakerülnének kis gazdáikhoz, bárki megnézheti őket!
