2025.04.28. 07:00
Halálba lökték az olimpiai bajnokot, kisgyerekért aggódott egész Fejér
Azonosított holttest, brutális vihar, és drámai balesetek.
Bizony az előző hét sem telt eseménytelenül Fejérben, mi pedig egy csokorba szedtük azokat a híreket, amelyeket a legnagyobb figyelem övezte. Szerencsére nem csak tragédiák, örömteli pillanatokból is kijutott Fejérben. Idézzük most fel együtt, melyek voltak az elmúlt hét legérdekfeszítőbb és legolvasottabb hírei.

Azonosították olimpiai bajnokunk holttestét, kilökhették a vonatból
Nem volt egyszerű az élete Sárközi Istvánnak, az 1968-as mexikói nyári játékokon aranyérmes futballválogatottunk, és a székesfehérvári MÁV Előre játékosának, aki miután visszavonult kétes ügyekbe keveredett – mesélt egykori klubtársáról Kovács Béla a Borsnak. Kiderült, ő azonosította a tisztázatlan körülmények között, Rákoscsaba és Pécel között egy vasúti szerelvény kerekei alatt életét vesztő kiváló labdarúgó holttestét, ami miatt most nem névtelen sírban nyugszik az egykori klasszis.
Több kamion rohant egymásba a halálúton
Egymásba futott három kamion a 81-es főúton, Mór közelében, a 30. és a 31. kilométer között április 24-én, csütörtök délelőtt. Mint kiderült, a 81-es főúton a baleset következtében csodával határos módon nem sérült meg senki. Ahogy mentőszolgálat fogalmazott a FEOL megkeresésére, „a helyszínről senkit sem kellett kórházba szállítani."
Hatalmas vihar csapott le Fejérben: villámárvizek, jégeső pusztított
Portálunkon több cikkben is beszámoltunk arról, hogy április 24-én hatalmas vihar sújtott le Fejér vármegyében. Bodajkon jégeső, még Igaron villámárvíz okozott problémát.
Sosem látott videó került elő a dunai hajóbalesetről
A Tények által bemutatott felvétel fordulatot hozhat a nyomozásban. A dunai hajóbaleset egyik résztvevője által készített videófelvétel sok mindenre magyarázatot adhat. A rendőrség által gyanúsított férfi továbbra is tagad. A TV2 Tények egy videót mutatott be, amin jól látszik: az egy álhír volt, hogy az eltűnt Lieszkovszky Zalán vezette a motorcsónakot a baleset előtti pillanatokban. Azonban a gyanúsított Gy. Bálint és ügyvédje is tagadja, hogy ő vezette volna a hajót.
Drámai razzia: két kutya életét követelte a bevetés
A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai egy hatalmas droglabort számoltak fel a Kassai utca környékén. A helyszínt két hatalmas testű kutya is védte, akik a feszültségtől felajzva kiszámíthatatlanul viselkedtek. Bár az állatvédők, köztük a Tappancs Állatotthon tapasztalt munkatársa, mindent megtettek, hogy békésen elzárják az állatokat, az akció közben az egyik kutya támadásba lendült. Az állatvédő súlyosan megsérült, a kutyák békés megfékezése pedig lehetetlenné vált.
Új korszak kapujában: Nagy nyertese lehet a beruházásnak Fejér vármegye déli része is
A hazai közlekedési infrastruktúra újabb mérföldkőhöz érkezik, ezt az M44-es autóút frissen átadott szakaszánál Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be. A következő évek egyik kiemelt állami beruházása az M8-as autópálya megépítése lesz.
Mentőhelikopter érkezett a várfalról lezuhant gyerekért
A szülők rémálma az, ami húsvét hétfőn történt egy esztergomi családdal. Gyermekük lezuhant a vár bástyafaláról.
Otthonában segítették világra Dorkát a mentősök Fejérben
Emlékezetes marad minden bizonnyal a napokban született Dorka születésnapja az egész családnak hosszú évek után is. Mostanában nem sokan mondhatják el magukról, hogy nem kórházban, hanem otthon jönnek a világra. Lebilincselő történetet osztott meg Facebook-bejegyzésében a mentőszolgálat. Ismerjék meg a Fejér megyei baba születésének történetét.
Édesen indul a szezon: már kapható a friss magyar eper a 63-as főút mentén is
Megérkezett a tavasz egyik legjobban várt gyümölcse, a friss magyar eper, amely már több helyen is kapható Fejér vármegye 63-as főútja mentén. A vásárlókat kiváló minőség, édes íz és bőséges kínálat várja – a helyi termelők pedig idén is kitartással és gondos munkával gondoskodtak arról, hogy a hazai eper méltó legyen a hírnevéhez.
Öt luxusingatlan Fejérből, amitől leesik az állad
Fejér vármegye legmenőbb ingatlanjai nem csak álomszépek, hanem olyan extrákkal vannak felszerelve, amiket eddig csak filmekben láttunk. Ez az öt luxus ingatlan simán versenybe szállhatna bármelyik hollywoodi villával.