2025.04.21. 13:19
Egy évszázada nem volt erre példa! Ferenc pápa végakarata szerint nem a Vatikánban nyugodna
88. életévében elhunyt Ferenc pápa, a római katolikus egyház 266. pápája. Halálával elindult egy igen szabályozott és szigorú protokoll. Mutatjuk ennek legfőbb pontjait!
Mint azt megírtuk az egyházfő április 21-én, húsvét hétfőn halt meg 88 éves korában a vatikáni Casa Santa Martában található rezidenciáján. Az ilyen esetek bekövetkezésekor az egyháznak vannak különféle, szertartásai, rituáléi, melyek közül néhányat Ferenc pápa elutasított – írtja a Politico a pápa egy korábbi interjúja alapján.

Forrás: vilaggazdasag.hu
Ferenc pápa halával elindult a kilencnapos gyász (Novendiale), ami egyben egy igen szigorúan összeállított protokoll. Ide értve az új egyházi vezető megválasztását, hogy hol helyezik végső nyugalomra vagy hogy milyen öltözetet kell viselnie ekkor.
Ha a hagyományokat betartva indult a minden, akkor Kevin Farrell bíboros meglátogatta Ferenc pápa testét magánkápolnájában, és a nevén szólította, hogy felébressze őt. De ez főként már ceremoniális jellegű, hiszen a halál beálltát hagyományos orvosi módszerekkel állapítják meg. Válasz hiányában a pápai pecsétként szolgáló gyűrűt megsemmisítik, jelezve ezzel szolgálata végét. Majd ezt követően értesítik (még a nyilvánosság előtt) a Bíborosi Kollégiumot.
Ezrek róhatják le kegyeletüket Ferenc pápa előtt a Szent Péter-bazilikában
A testet megáldják, pápai miseruhába öltöztetik, majd közszemlére teszik a Szent Péter-bazilikában, ahol több százezren róhatják le kegyeletüket. A múltban a pápa holttestét egy emelvényen helyezték el, de Ferenc pápa egyszerűsített temetési szertartása szerint egy nyitott koporsóban fog feküdni, nagyobb pompázat nélkül. Mindeközben a Vatikán belép abba az átmeneti időszakba, amikor az egyház irányítása ideiglenesen a Bíborosi Kollégium kezébe kerül, de ilyenkor jelentősebb döntések nem hozhatók.
100 éve nem volt példa arra, hogy a pápa nem a Vatikán területén nyugszik
A temetésre várhatóan a halálát követő negyedik és hatodik napon kerül sor a Szent Péter téren, majd a pápát hagyományosan a Szent Péter-bazilika alatti kriptában, a Vatikáni Grottákban temetnék el, de Ferenc pápa egy 2023-as interjúban elmondta, hogy ő a római Santa Maria Maggiore-bazilikát választotta végső nyughelyéül, így ő lesz az első pápa egy évszázad után, akit nem a Vatikán területén temetnek el. Illetve végakarata arra is kiterjedt, hogy három koporsó helyett, őt egy koporsóban helyezzék el.
A temetést követően két-három héten belül a Bíborosi Kollégium összeül a Sixtus-kápolnában, hogy megtartsák a konklávét, az új pápa megválasztásának titkos folyamatát.