2025.04.21. 14:30
Sorra búcsúznak a Fejér megyeiek Ferenc pápától
Megrendítő hír érkezett húsvéthétfő reggelén. 88 esztendős korában elhunyt Ferenc pápa, akitől sorra búcsúznak el a Fejér vármegyeiek is
Ferenc pápa halála az egész világot, Magyarországot is megrendítette. A katolikus egyházfő húsvétvasárnap még megjelent a Szent Péter téren, húsvéthétfő reggelén azonban elhunyt. Sorra búcsúznak tőle a világ vezetői, és a Fejér vármegyeiek is.

Ferenc pápa halála után megrendült a világ
Közösségi oldalán búcsúzott el a katolikus egyházfőtől Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András. A város első embere azt írja, katolikus emberként hirtelen furcsa, nehéz húsvét lett a mostani, de Ferenc pápa szolgálatát látva a Gondviselés kegyelmét is láthatjuk ebben.
„Hiszem, hogy Ferenc pápa nem csak a katolikus közösségnek, de minden jó akaratú embernek példát mutatott, egész életével. A valódi keresztény alázat megtestesítője volt Ő, aki egyházfőként is minden tettével a szolgáló szeretetet igyekezett elvinni azokra a helyekre, ahol a legnagyobb szükség volt rá.
Életem egyik nagy megtiszteltetése, hogy ha csak egy pillanatra is, de találkozhattam vele. Isten nyugosztalja a Szentatyát!
– fogalmazott Cser-Palkovics András.
A Fejér vármegyei közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián is a hivatalos Facebook oldalán emlékezett meg a Szentatyáról, akárcsak Mészáros Lajos és Törő Gábor Fejér vármegyei országgyűlési képviselők is.
A politikusok mellett a Fehérvár FC is elbúcsúzott a Facebook oldalán Ferenc pápától, akinek egy vidis ereklyéje is volt, hiszen 2013-ban Kozma Imre atya az akkori látogatásánál ajándékként egy székesfehérvári fotót vitt a Szentatyának.