Farsangi táncos tollfosztó Vértesbogláron

Ezen a vidéken még nem ment ki a divatból a svábbál, svábtánc, ahogyan sokan mondják, a sramli. Mária Terézia óta a környékben éltek a különböző németországi tartományokból idecsábított németek, akik hazára leltek. A második világháború utáni gyalázatos kitelepítések sebei behegedtek, hála Istennek sokan itt is maradtak, s bár a német tájnyelveket elhagyták, felolvadtak a nemzetiségiek a magyar közösségekben, sok hagyományt megőriztek, mint például a sváb farsang.

Sváb farsang Vértesbogláron 

A zene és a tánc marad legtovább, mindenki szereti őket Féjér vármegyében, Vértesboglár, Vértesacsa, Mány, Lovasberény, Gánt falvak jutnak eszünkbe leghamarabb, hogy a legnagyobbat, Etyeket ki ne felejtsük! Vértesbogláron (is) komoly állami támogatással működik a német nemzetiségi nyelvoktató általános iskola, óvoda, s nagyszerű óvónők, pedagógusok, a német nemzetiségi önkormányzat gondoskodnak róla, hogy ne merüljön feledésbe ez a fajta kultúra. A vegyes házasságokban összekeveredett már a vér, elsimultak a kölcsönös sérelmek, s a „magyar” nevű és származású fiatal felnőttek énekelnek-táncolnak-tanítanak sváb hagyományra kisgyerekeket, érettebb korosztályokat tánclépésekre. Persze ha keresgélünk, kutatgatunk a múltban a nevek és famíliák között, rábukkanunk az így-úgy elírt-anyakönyvezett német eredetű nevekre, s ez így jó. Genetikus emlékezet és valódi, személyes emlékezet ötvözi a múltat és a jelent jövővé.

Bauer Jánosné Nusika, Nusi néni még beszéli ősei tájnyelvét, nem hagyta el, mint sajnos kortársai tették. Nem egészen önszántukból. Nusika több cikluson át irányította polgármesterként Vérteboglárt, ő találta ki azt is, hogy legyen tollfosztás a farsangban! Hoztak most is egy jó párnára valót, kiterítették a terem középi nagyasztalon, az óvodások pedig a nagymamák és dédik útmutatása alapján fosztották, vagyis húzogatták le a lúdtoll csöves részéről a finom pöhüt, pelyhet. Hajdanán ezzel tömték ki a lányok starfírungjába szánt párnákat, dunyhákat, vastag paplanokat nagy szakértelemmel az asszonyok, persze minden vidéken, nemcsak a sváboknál. A szegényebbek kacsatollat is használtak, a még szegényebbek, nagycsaládosok olykor tyúktollat is fosztottak, de arra vigyázni kellett a szaga miatt, igyekeztek elkerülni. De mit is tudhatnak erről a mai fiatalok? Nusika és a kedves idős asszonyok elmesélik!

A tollfosztós boglári farsangon batyusbál módjára hordták össze a házisütenényeket, leginkább kuglófot, sokfélét, ínycsiklandóakat! Hordták körbe a borlevest, csak úgy itatja magát ez a habos finomság, amiből elforr az alkohol, de gyerekeknek azért nem öntöttek. Régen, a házaknál a jó kis kvircedlivel, a száraz süteménnyel mártogatva

kapkodtak utána. Szelle Ákos, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte a csurig megtelt kultúrház vendégeit, akik nem is vendégekként, hanem otthon lévőkként érezték magukat. A nemzetiségi önkormányzat tagjai, Nágl Tamás elnökhelyettes, Major Roland, Major Benjamin és Fábiánné Nágl Brigitta „von Haus aus”, azaz a családi legendáriumból, igaz mesékből őrzik sokakkal együtt a múlt emlékeit, s adják tovább. Jókai Erika polgármester azt mondta, most ő is vendég. Táncoltak az óvodások, az iskolából két korosztály, s bár a felnőtt német tánccsoport nem lépett fel, többen magukra öltötték a viseletet, a hangulatot és a farsangi életörömet fokozandó. A kisfiúkon, nagyfiúkon a kalap a legjobb! Úgy is viselik, hogy férfiasabbá teszi őket, észrevétlenül – mondjon bárki bármit! Az óvodás legénykék megnőttek a kalapban, akár régen. Az Eber Kapelle zenekar nevében az Eber vadkant jelent, a Kapelle maga a zenekart, s a muzsikusok magas színvonalon művelik a német népzenei hagyományokat, a hangszeres játékot, összeolvasztva a jó értelemben vett mulatsággal.

A baji idősek német tánccsoportja meghívottként nemcsak színpadi előadást tartott, hanem minden beöltözött és civil ruhás boglárival, vendéggel táncra perdült a jófajta sváb zenére. A tollfosztást addigra abbahagyták, mert szétfújták volna a finom pöhüt az asztalról. A mai legidősebbek gyernmekkorában még fosztottak a házaknal, ezt a társas munkát csak lányok, asszonyok végezték s várták a beszökdöső legényeket. Egyik-másik imposztor verebet csempészett be a zekéje alatt, s bedugta a tollkupacba. Volt ám sikongás! Ma már csak a muzsika hangján szólt a dalbéli szerelmes mondat: du weisst ich liebe dich, mein Herz schlagt nur für dich!