Ő lehet a következő színházigazgató?

2025.03.18. 14:00

Rendező, dramaturg, fordító, dalszövegíró, olykor színész – minden egyben, ő Somogyi Szilárd

A színház megannyi ágazatában kipróbálta már magát, napjainkban is van, hogy éppen több fronton teljesít – ahogy mondja engem mindenek fölött a „közönségpárti kultúra érdekel”…

Szabó Magda Abigélje, A kaukázusi krétakör, a Mozart című musical, valamint Donizetti Boleyn Anna című operája – néhány darab a sok közül, amelyek Somogyi Szilárd rendezőhöz, Nádasdy díjjal kitüntetett művészhez köthetők. Vele készítettünk egy portébeszélgetést a napokban abból az alkalomból, hogy a nagyközönség nemrég láthatta Székesfehérváron többek közt a Dolhai Attilával, Serbán Attilával, Mészáros Árpád Zsolttal ismét összeállt Oltári Srácokat.

Somogyi Szilárd rendező életútról és karrierről mesélt.
Somogyi Szilárd rendező életútról és karrierről mesélt.
Forrás: Veol.hu

Életút

Somogyi Szilárdot a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozata után ugyan nem vették fel a Színművészeti Egyetemre, viszont miután elvégezte Toldi Mária Musical Stúdióját a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött, ahol több alakítás mellett a Jézus Krisztus Szupersztárban elénekelhette Péter szerepét. Dolgozott a Madáchban, a régi Nemzetiben, és a Fiatalok Színházában. Turnézott Amerikában a népszerű rockoperával, az István a királlyal. Az Operettszínházba 2002-ben jelentkezett, miután rájött, hogy a rendezés az, amit csinálni szeretne. Rövid időn belül számos produkció fűződik a nevéhez, köztük jó néhány új magyar zenés darab fejlesztése. Ilyen a Szép nyári nap, az Ördögölő Józsiás, a Pendragon legenda, vagy akár a Rudolf című musical.

Tanulmányokat ezalatt a Pécsi Egyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen folytatott, ahol végül Babarczy László növendékeként kapott rendezői mester diplomát. Sokfelé dolgozott, de elmondása szerint mindenhol a széleskörű közönséggel való szoros kapcsolatra törekedett. Így volt ez Pécsett, a Boleyn Anna című opera rendezésekor, Csíkszeredán a Valahol Európában című musicalnél, Győrben, a Bál a Savoyban című operett alkalmából vagy a Miskolci Operafesztiválon, ahol Dubrovay László új operájával szerepelt. Jó érzés számára, hogy ahol egyszer dolgozott, oda a vitathatatlan közönségsikerek nyomán általában visszahívták, az Operettszínház mellett csakúgy Csikszeredába, mint Pécsre, csakúgy Veszprémbe, mint a Szegedi Szabadtérire.

Mindig is érdekelte a színész nevelés, így több mint öt évig volt művészeti vezetője a Pesti Broadway Stúdiónak, miközben mindmáig egy produkciókat létrehozó alapítvány igazgatójaként is tevékenykedik. Úgy gondolja, nem a játszóhely nagysága a fontos, hanem az előadás gondolatai. Ezt tartja szem előtt, akár kamarateremben rendezi a Virágot Algernonnak című zenés drámát vagy

vizsgamunkáját a Kaukázusi krétakört vagy hatalmas szabadtéri színtereken, Szegeden a Titanic című musicalt, Baján 4000 néző előtt a Szép nyári nap című darabot vagy a Margitszigeten a Mozart című musicalt állítja színpadra.

Somogyi Szilárdot elsősorban zenés rendezőként tartják számon, bár az operák, operettek, musicalek és zenés előadások mellett a prózai előadások létrehozása is izgatja, így fűződik a nevéhez többek között a Csongor és Tünde és Molnár Ferenc Olympiája. Érdekes kitérő az életében, hogy Mélykúton egy jelentős költségvetésű hatalmas Művelődési- Sport- és Szabadidőközpont nyílt, színház teremmel, mozival, amelynek igazgatására, mint helybéli származású szakembert őt kérték fel, és az intézmény működésének beindítását, amely széleskörű marketing tevékenységet is követel, nagy örömmel vállalta.

Somogyi Szilárd és a Királyok városa

A fővárosi előadásai mellett vidéken is számtalanszor láthatott olyan műveket a közönség, melyek az ő rendezésében valósultak meg. Ilyen az Abigél is, amely a Vörösmarty Színház és a Budapesti Operettszínház koprodukciójaként adtak elő. De dolgozott az 1222 című Aranybulláról szóló előadásban is, mint társrendező, dalszövegíró és dramaturg. Legutóbb pedig már a fent említett darabbal, az Oltári Srácok nagysikerű előadásával tért vissza.
 

A székesfehérvári Vörösmarty Színház jelenlegi igazgatója, Szikora János az évad végén elköszön a jelenlegi vezető. A jogszabályoknak megfelelően, pályázatot írtak ki a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára, melyre hét pályázat érkezett. A pályázók között Somogyi Szilárd neve is szerepelt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában