2025.03.11. 16:08
Csilingelő gyermekhangok szálltak a Pesovár népzenei versenyen (galéria, videó)
Utolsó fordulójához, és utolsó napjához érkezett a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny. Az elődöntők után a legjobbaknak bizonyuló fiatalok a kétnapos döntőben mérték össze tehetségüket, felkészültségüket. Hétfőn a zenei képzésben résztvevők, kedden pedig az általános tanrendben tanuló diákok léptek színpadra a Pesovár népzenei versenyen.
Tarka szoknyás, fehér harisnyás lánykák pörögtek-forogtak szalaggal a hajukban, míg a fekete-fehér népviseletbe öltözött, vászoninges fiúk alig láttak ki a hölgykoszorúból a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny döntőjének utolsó napján. Több mint 750 általános iskolás diák fakadt dalra a Pesovár népzenei verseny kétnapos döntője során Székesfehérváron.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A Pesovár népzenei verseny szakértő zsűrije
Ki izgatottan, ki pedig már-már rutinos fellépőként lépett a színpadra, hogy hangjával egymagában vagy kórusban elkápráztassa a közönséget, és a háromtagú zsűrit: Husi Gyula népzenész–néphangszerkészítőt, Nádasdy Fanni népdalénekest és Páll Éva népzenész–népdalénekest. A tét nem volt csekély, bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítésekért folyt a küzdelem. Jóllehet, a gyermekek nem a jutalomért énekelnek, hanem a zene öröméért.
Éneklő ifjúság
Így van ezzel Seres Csilla Petra, a Móri Radnóti Miklós Általános Iskola negyedik osztályos tanulója is, aki egyéniben és kórusban is színpadra állt. Elsőként egy moldvai dalcsokorral ajándékozta meg a közönséget, majd a Tarka tulipános Éneklőcsoport tagjaként dunántúli dalokat énekelt többedmagával. Mint mondja, csoportban jobban szeret énekelni, mert úgy biztonságban érzi magát. Nem mintha lett volna mitől tartania a csodaszép hangú leánykának, aki bár kicsit izgult a fellépés előtt, szépen helyt állt a versenyen.
– Akkor szoktam izgulni, amikor már ott állok a színpadon, akkor tör rám a lámpaláz
– mondja Csilla, hozzáfűzve, hogy tehetségét valószínűleg édesapjától örökölte, aki gitározott egy ideig. – Én viszont nem zenész szeretnék lenni, hanem énekes. Mondjuk népdalénekes – jelenti ki határozottan az alsó tagozatos kisdiák, s már repül is tovább a többiekhez, akik izgatottan faggatják a szóló fellépésének élményeiről.
Pesovár-verseny II. nap
Fotók: Nagy Norbert / Fejér Megyei HírlapA nap folyamán összesen 31 formáció állt színpadra, akik többek közt Tolna megyei dallamokkal, Zalai gyerekdalokkal és Somogyi kanászos dallamokkal simogatták a hallgatóság lelkét és fülét, amely a hétköznapok hangzavarából kiragadva élvezettel hallgatta a szép és megnyugtató népi dallamokat.
Cikkünket frissítjük a Pesovár népzenei verseny eredményeivel.
Frissen Fejérből
- A Bugátban tartották az 53. Országos Elsősegélynyújtó-verseny területi fordulóját (galéria, videó)
- Májusra érkezhetnek meg a Demján Sándor-program első kifizetései (galéria)
- Új bevásárlóközpont épül Székesfehérváron!
- Elképesztő sztorikat mesélt a perkátai rendőr-halőr!
- Kábítószert árult a fesztiválon