2025.03.20. 17:00
Nem minden butaság Moszkvából jött

Forrás: Fejér Megyei Hírlap
Nem minden butaság Moszkvából jött
Ötven évvel ezelőtt, március 20-án megjelent egy cikk, aminek olvasásakor be kell csukni egy pillanatra a szemet, majd az újságot is, megnézni a címlapot, hogy hátha valamilyen pótszilveszteri tréfás különkiadás. De nem. Valami elképesztően hatékony irtási módot találtak fel, és ha ez nem lenne elég, még gyerekeket is bevontak a pocokapokalipszis érdekében. A cím: A pocok ellen
„Mint ismeretes, a földművelésügyi miniszter a súlyos károkat okozó mezei pocok irtására társadalmi védekezést rendelt el. A rendelet hatálya a mezőgazdasági főfoglalkozású lakosságon kívül az üzemek, vállalatok és intézmények irányító és adminisztrációs munkát végző dolgozóira is kiterjed. Székesfehérvár határában a pocokirtási akció 18-án, csütörtökön megkezdődött. Az általános iskolák felső tagozatos, valamint a középiskolák első és második osztályainak tanulói megkezdték a mezei pockok földalatti járatainak betaposását. A városi tanács mezőgazdasági osztálya írásban értesítette mindazokat a szerveket, amelyek kötelesek a társadalmi védekezésben részt venni. A pocokirtást március 22-én hétfőn kezdik és ez a munka előreláthatólag négy-hat napig tart majd. Tekintve, hogy a mezei pocok irtása fontos népgazdasági érdek, ezt a munkát fegyelmezetten, alapossággal és kellő körültekintéssel kell elvégezni.
Bizonyos dolgok nem változnak
Manapság gyakori probléma, hogy egyes emberek számára csak tájékoztató jellegű adat az a sok szín és hang, ami mások számára egyértelmű utasítás, így simán átsétálnak a piroson. Ha a kocsi közel húz el mellettük, még egy-két, kifejezetten szarvasmarhafélékre használt kifejezéssel illetik az úrvezetőt, és örülhet neki, ha nem derül ki az affér során az is, hogy a vezetői tanfolyamot annak idején fizető édesanya a testéből él. Régen sem volt ez másként. Negyven éve ezen a napon jelent meg a Fejér Megyei Hírlapban A piros és a zöld című cikk.
„Tilosat jelez a gyalogosnak az útkereszteződésben a forgalomirányító lámpa. Idősebb asszony, feltehetően unokájának kezét szorongatva mondja a fiúnak.
-Látod, most piros ott fent az a bácsi, nem szabad átmenni.
Mellettük egy középkorú férfi, lelép az úttestre, körülnéz és mivel nincs gépjárműforgalom, átmegy komótosan a túlsó oldalra. A kisfiú utána kiált:-Bácsi, tilos a piros!
De a bácsi mit sem válaszolva folytatja útját. Mit kérdezhetett ezután a gyerek a nagymamától? S a nagyszülő mit válaszolhatott erre az érthetetlen magatartásra?
Egy a sok közül: Így lopták szét őket
Negyven éve már közeledett az az időszak, amikor az ügyesebbek, az előrelátóbbak, a tűzhöz közelebb állók elkezdtek mocorogni, hogy ha eljön az idő, és a tűz körül álló első két sor és vagy bukik, akkor mi lesz a folytatás? Az egyébként is állandó kiáramlással küzdő, mégis kiváló eredményekről számot adó Tsz-ek sorsa is ebben az időben pecsételődött meg. Érdemes elolvasni az 1985. 03. 20-án megjelent Megy a traktor vándorútra… című írást.
„Kedden ítéletet hirdetett a Fejér megyei Bíróság Feind Lajos 42 éves székesfehérvári lakos és vádlott-társa, Stéger András 40 éves fehérvári lakos ügyében, akik ellen munkahelyükön, a székesfehérvári Szabad Élet Termelőszövetkezetben elkövetett visszaéléseik miatt indult büntető eljárás.
A bíróság az elé tárt tények alapján megállapította, hogy a visszaélések a szövetkezet leselejtezett erőgépeinek, pótkocsijainak, illetve tehergépkocsijainak az értékesítése során történtek. Ebben Stéger Andrásnak volt intézkedésre joga, de az értékesítésbe több bizonyítható esetben bekapcsolódott Feind Lajos főágazatvezető is, mégpedig úgy, hogy a vásárolni szándékozó magánszemélyektől a vételár "jutányos" megállapítása fejében jelentős összegű "csúszópénzt" kért maga és vádlott-társa részére.
Feind Lajos szerepét a bíróság visszaeső bűnelkövető cselekményként értékelte, mert a seregélyesi Alkotás Termelőszövetkezet elnökeként elkövetett korábbi visszaélése kapcsán büntetett előéletéhez fűződő hátrányai alól kegyelemből mentesítették ugyan, ám ő nem tudott élni ezzel a lehetőséggel, s megint bűnös útra tévedt.
A társadalmi tulajdont ért kár megállapításával kapcsolatban a megyei bíróság úgy foglalt állást, hogy adásvételi helyzetben az a teljes összeg illeti meg a szövetkezetet, amelyet az egyes gépeladásoknál az üzletkötő el tud érni.
Mindezek figyelembevételével a megyei bíróság Feind Lajos első rendű vádlottat 2 év szabadságvesztésre, mellékbüntetésként a közügyektől huzamosabb ideig való eltiltásra és 10 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, egyben kötelezve a vádlottat 27500 forint elkobzás alá eső érték megfizetésére is.
Stéger András másodrendű vádlottat a bíróság 5 év próbaidőre felfüggesztette 1 évi szabadságvesztésre és 10 ezer forint pénzmellék- büntetésre ítélte, valamint kötelezte 2800 forint elkobzás alá eső érték megfizetésére. (Az elkobzás alá eső értékek a vádlottak által jogtalanul szerzett vagyoni előnyt ellensúlyozzák.)
Az ítélet jogerős.”
Micsoda március!?
Ma már elképzelhetetlen bűnök egész sora történt 1995 márciusában. Nem csak az az elképzelhetetlen, hogy ez megtörténjen, hanem az is hogy hol és hogyan? Aki a virág(boltot) szereti… című cikk például így folytatódik:
..nem biztos, hogy feltétlenül jó ember. A móri rendőrkapitányság ugyanis rablás alapos gyanúja miatt őrizetbe vette a 18 éves székesfehérvári E. Róbertet. A fiatalember a magyaralmási virágboltban fegyvernek látszó tárggyal (mint kiderült, nem az volt) a bevétel átadására kényszerítette az eladót. Az 1000 forintot ő, őt pedig a rendőrség vette magához.”
Hát már senki sem állna oda egy kamufegyverrel egy boltba, de legalább ennyire kivitelezhetetlen manapság a következő bűncselekménycsokor is, hiszen hol van már tyúk, hol van már a boltban cigi, és hol vannak a kivehető és cserélhető autósmagnók?
Viszont akkor ezek történtek a megyében:
’Tyúkot loptak...
Polgárdiban, egy családi ház udvarában nemes egyszerűséggel kibontották a kerítést a tolvajok. Tizenöt jól megtermett tyúkot kaptak a hónuk alá, értékük 6 ezer forint. Rácalmáson egy élelmiszerboltot törtek fel és váltópénzt, cigarettát, kávét vittek el. A kár 180 ezer forint. A VOK-parkolóban hagyott mikrobuszból és Yugo személygépkocsiból magnós rádiót loptak, kazettákkal együtt. 96 ezer forint kárt okoztak.