Földön, sínen, majd a levegőben

2025.03.18. 16:00

Márciusi hótorlasz nehezítette meg az utazást a szülőszobáig

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, volt olyan csodababa, aki a hóval fedett síneken született 2013. március 15-én. Van egy másik csodababa is, akinek a szülei másik útvonalon indultak a szülőszobára, de a számtalan márciusi hótorlasz az ő dolgukat is megnehezítette. Szerencsére mindkettő jól végződött.

Márciusi hótorlasz nehezítette meg az utazást a szülőszobáig

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Amikor az ifjú szülők gyermeket várnak, szinte a levegőben járnak, és eszükbe sem jut, hogy az előre leszervezett folyamat bárhol is elakad. Vizsgálatok, ultrahang, arról fotók, aztán 3-4D, arról videó, így telnek a várakozással teli pillanatok egyik trimesztertől a másikig, mígnem elérkezik az idő. Közben látnak számtalan filmet arról, hogy a főszereplők hogyan hagyják otthon az előre elkészített szettet, vagy hogy pont akkor nem indul az autó, amikor kellene. Ezen mindenki csak mosolyog, egészen addig, míg meg nem történik velünk is valami hasonló. Olvashattuk, hogy volt, aki a vonaton szült 2013. március 15-én, de megtörtént ugyanazon a napon az is, hogy egy márciusi hótorlasz fedte az autót. Egy kedves, akkor még velencei családdal történt mindez, immár tizenkét éve.

Mikor mindent hó takar, amíg csak a szem ellát, még járni is nehéz, nem hogy egy márciusi hótorlasz alól kiásni az autót, és szülőszobára sietni
Mikor mindent hó takar, amíg csak a szem ellát, még járni is nehéz, nem hogy egy márciusi hótorlasz alól kiásni az autót, és szülőszobára sietni
Fotó: PJD

Márciusi hótorlasz a kocsi helyén

– Éppen múlt szombaton idéztük fel újra azt a napot 2013-ból, amikor a lányom születésnapját ünnepeltük családi körben. Március 18-ára voltam kiírva és mivel nagyon rossz időt jósoltak már 14-étől, én csak azon imádkoztam, hogy kihúzzuk a kiírt időpontig. Hát, nem így történt, mert éjjel fél 3-kor fel kellett keltenem a férjemet, hogy elkezdődtek a fájások, mennünk kell. Velencén laktunk akkor. Az első sokk akkor ért minket, amikor kiléptünk a bejárati ajtón és az autó helyén csak egy hatalmas hókupacot láttunk. Miután férjem kiásta az autót, elindultunk Fehérvár felé. Agárdon a lámpás kereszteződésnél polgárőrök álltak, nem engedtek senkit lehajtani az alsó útra. Megkérdeztük őket, hogy van-e információjuk a 7-es főút állapotáról. Azt mondták, nincsen, de ők nem indulnának el a helyünkben. Én ekkor kezdtem pánikot érezni, így a férjem válaszolt, hogy de mi szülni megyünk! Válaszuk: "Ja, akkor sok szerencsét az úton!" Végül 40 km/h-val óvatosan végig tudtunk menni a 7-es úton Fehérvárig. Én egész úton sírdogáltam, hogy nem akarok az út szélén a hóban szülni – emlékezett vissza az édesanya a minden szempontból rendhagyó eseményekre.

Úgy néztek rájuk, mint a földönkívüliekre

Külön érdekessége a dolognak, hogy az akkori pocaklakó csak riogatta a szüleit az érkezésével. Az anyuka erről így vall:

– De jó lett volna, ha akkor tudtam volna, hogy a lányom csak 10 óra múlva születik meg, mire már az utakat is letakarítják! De nem tudtam, és csak araszoltunk... Az egy kicsit megnyugtató volt, hogy jött szembe néhány autó, mert az M7-es le volt zárva és csak a 7-esen tudtak Pest felé eljutni, akiknek sürgős volt. Végül aztán beértünk végre. A szülészeten, mikor becsengettünk, úgy néztek ránk, mint a földönkívüliekre, és kérdezgették, hogyan tudtunk bejutni Velencéről. Hát, mondom, jó lassan – mondta az addigra már megnyugodott édesanya, akinek tréfálni is volt ereje.

A forradalom leánya

Megkérdeztük az anyukát arról is, hogy az azóta már komoly, 12 éves hölgy tudja-e, ismeri-e születésének különleges történetét. Mint kiderült, nagyon is!

– Március 15-én reggel, illetve délelőtt, a lányommal együtt három baba jött világra, ha jól emlékszem. A lányunknak sokszor elmeséltük már ezt a történetet, úgy hívtuk őt, hogy a forradalom leánya, ami illik is rá. Egyébként évekig meg volt győződve róla, hogy március 15-én csak miatta van kitéve mindenhol a magyar zászló, ugyanis ez volt a jele is az óvodában. Mi más?

Forrás:  Illusztráció / Shutterstock

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában