Kérdezz-felelek

2025.03.18. 19:00

Szeméttelep, gyorshajtók és a bűvös kastély: lakossági fórumot tartottak Csalán

A sokakat foglalkoztató székesfehérvári szeméttelep szag- és egyéb hatásai mellett a helyiek által várva várt bicikliútról, hídról és a kellemetlenkedő és veszélyes gyorshajtókról is szó esett a hétfő esti csalai lakossági fórumon. A csalaiak kérdéseire többek közt Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Östör Annamária önkormányzati képviselő adtak választ a lakossági fórumon.

A hétfői csalai lakossági fórum kiemelt témája a székesfehérvári szeméttelep ügye volt, melynek kapcsán többen is felszólaltak. Egy lakos a helyi sajtóban korábban megjelent hírre hivatkozva kezdett érdeklődni afelől, hogy jelent-e, s ha igen, milyen mértékű veszélyt vagy kockázatot a helyiekre a szeméttelep hulladék azbeszt pala átvételi gyakorlata. A szállítás során – legalábbis a kérdező szerint – az azbesztes pala törmelékét tovahordhatja a szél. A felvetett aggodalomra reagálva Steigerwald Tibor, a Depónia igazgatója elmondta, hogy évtizedek óta folyik azbesztpala-átvétel a Depónia hulladékudvarában, sosem volt semmilyen probléma vele, az ilyen hulladék kezelése is szabályosan történik, a beérkezést követően azt azonnal letakarják, így az gyakorlatilag ártalmatlanítva van – ismertette Steigerwald Tibor, aki elmondta azt is, hogy a szeméttelepről érkező bármilyen szaghatás a komposztálás miatt lehet. 

Csalai lakossági fórum
Lakossági fórumot tartottak Csalán
Fotó: Bácsakai Gergely / Forrás: Székesfehérvár Városportál

 

Szemétügyek a lakossági fórumon

A szél bizony sok gondot okozhat, mert nemcsak a szagot, hanem időnként a szemetet is viszi. Egy másik lakos jelezte, hogy az udvarában rendszeresen landol ilyen-olyan hulladék, amely feltehetően a szeméttelepről vagy a szemetet szállító járművekről kerül a telkére. Steigerwald Tibor elmondta, hogy A szeméttelepre érkező mindennemű hulladékot lefedve szállítanak a Depónia munkatársai, s mindenki másnak is le kell takarnia a hulladékot szállítás közben, amit a hulladékudvarba visz – ezt a jövőben a rendőrség fokozottan fogja ellenőrizni. A hulladékudvarhoz vezető utat és az udvar környékét folyamatosan takarítják a Depónia munkatársai.

 

Nyomják a gázt a kamionosok

A közlekedés biztonságát érintő észrevételként hangzott el az, hogy gyakori a kamionok gyorshajtása, amelyek jócskán átlépve a sebességhatárt közelítik meg a lakott területet. Ami baleset- és életveszélyes is. Veigl Péter, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti osztályának vezetője elmondta, hogy van Csalán fix mérési pont, ahol a rendőrség rendszeresen méri a közlekedők sebességét, ugyanakkor arra nincs mód, hogy ez 0-24-ben tegye. Ugyanakkor tervben van egy körforgalom kiépítése, amely csökkentené a közlekedők sebességét is. A körforgalom tervei a székesfehérvári Közlekedési Irodán megtekinthetőek.  Cser-Palkovics András polgármester pedig levélben fogja jelezni a kereskedelmi célú szállítmányozó kamionok üzemeltetőjének az azokkal kapcsolatos problémát a 811-es főúton.

 

Úttalan utakon

Egy másik lakos a Csala és Székesfehérvár közötti út minőségét kifogásolta, azonban az észrevétel célcsoportot tévesztett, ugyanis a szóban forgó út állami fenntartású, azaz közút, ezért annak felújítása nem az önkormányzat feladata. Többeket foglalkoztató kérdésként merült fel egy bicikliút igénye, melynek kapcsán azt a választ kapták a helyiek, hogy a Csala és Kisfalud között futó föld út lehet a megoldás, természetesen megfelelő burkolatfelújítás után. Ez kapcsolódhatna a Kisfaludnál húzódó aszfaltozott bicikliúthoz.

 

Zónatábla, buszmegálló és egy rakoncátlan patkány

További észrevételként hangzott el, hogy nem megfelelő a helyi buszmegálló teteje, amely eltakarja az ott várakozókat, így a busz – nem látván őket – esetleg nem is áll meg. Ezt a problémát egy átlátszó, üvegfalú buszmegállóval lehetne orvosolni – hangzott el megoldási javaslatként. Szintén a láthatóság jelentette a problémát egy 30-as zónatábla kapcsán, amelyet kitakarnak a növények. További kellemetlenségként számolt be egy helyi lakos egy nála jelentkező kéretlen látogatóról, aki meg is rágta az egyik vezetékét. A lakossági fórumon azonban nem sikerült eldönteniük a résztvevőknek, hogy a patkánynak megérhette-e elhagynia a számára kimeríthetetlen élelemforrást biztosító szeméttelepet, hogy majd kilométerekkel odébb aztán ráfanyalodjék egy vezetékre – így tehát nem kellően alátámasztott az a feltevés, hogy a hulladékudvar miatt van másutt patkány. 

 

Van igény a polgárőrségre

Többen szorgalmazták, hogy ismét keljen életre a helyi polgárőrség, amely az azt koordináló hölgy nyugdíjba vonulása óta szünetel, ugyanis nem akadt más, aki átvenné a feladatait. Östör Annamária önkormányzati képviselő a csalaiakat biztatva elmondta, bárki magához ragadhatja a kormányrudat, és jelentkezhet polgárőrnek vagy azok irányítójának. A városrészek polgárőreit pedig egy-egy székesfehérvári polgárőr is segíti majd.

 

Lesz-e térfigyelő kamera Csalán?

Székesfehérváron jelenleg 230 térfigyelő-kamera működik, amelyek be vannak kötve a városházára és a rendőrséghez is. A kamrák működtetése (bekötése és a szükséges humán erő) rendkívül költséges, ezért előreláthatólag nem lesz térfigyelő-kamera Csalán. A rendőrség azt kéri, hogy ha bárki bármilyen gyanús cselekményt, jelenséget lát, tegyen bejelentést az illetékes rendőrkapitányságon vagy hívja a 112-es segélyhívó számot.

 

Mi lesz veled Kégl-kastély?

Östör Annamária végére járt a Kégl-kastély ügyének, s megkereste a tulajdonost, hogy kiderítse, mire számíthatnak a helyiek a kastély kapcsán, akik szívükön viselik annak sorsát. A tulajdonos 2028-is szeretné felújítani a kastélyt, amelynek leendő funkciója kapcsán egyeztetni fog az önkormányzattal is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában