2025.03.20. 07:00
Ki a házból, ki a kertbe!

Fotó: PJD
Hogy hány édesanya adott a gyermekének Hugó nevet Magyarországon, azt nem tudni pontosan, de az erre a névre kereszteltek biztosan azonnal azt válaszolnák, hogy azért ritka a germán név, mert jelentése értelem, más vélemény szerint szív, lélek, vagyis az a három, ami a többségből hiányzik. Akárhogy is van, Hugó április elsején lesz és egy régi hagyomány szerint akkor kell kezdeni a szőlőmetszést. Ma, a megváltozott éghajlati viszonyok mellett csak az kezdi bolondok napján a metszést, aki az is, hiszen ha így megy tovább, a barack- és mandulafákról lehulló, barnára fagyott fehér és rózsaszínes szirmok már a jócskán barkásodó szőlővesszőkre hullanak majd az öreg szőlőkben. A nagyobb területen gazdálkodók már nem csak hogy lemetszettek, de már be is zúzták a venyigét a talajba, szóval hiába ez a kis átmeneti hideg, a csak fűtött lakásból nézve szép időjárás, muszáj kilépni a kiskertbe, szőlőbe, vagy felmászni a lugasba, mert a szőlő nem hóvirág ugyan, de ha megindul, akkor nagyon.