Jó reggelt, Fejér vármegye!

Folyton jeleket keresünk utunk során. Igazolást egy képzelt reményre vagy éppen útmutatást a kilátástalannak tűnő helyzetekben. Mert az ember nem hisz önmagában. Ha van hite, bármiben is, akkor az általában egy rajta kívül eső erőben való hit. Aminek megvan a maga akarata, rendező elve s nekünk azt kell elérnünk, hogy elfogadjuk, „legyen meg a te akaratod”. Hogy hol ér össze a kettő: az önmagunkban és a felső rendezőelvben való hit, azt hiszem, létkérdés. Apró kis porszemnyi létezésünk értelme, alapvető emberi méltóságunk alapja. Ilyenkor, tavasz „idusán” sok üzenet, jel érkezhet ilyen jellegű kérdéseinkre: szivárvány, pocsolyában fürdőző madarak, felhőkön áttörő napsütés…  A kérdés, hogy észrevesszük-e azokat a jeleket, amelyek láthatatlanok, s belülről szólítanak meg?