Megtiszteltetés

2025.03.20. 14:29

Újabb hős veheti át az Év Embere elismerést Fejérben

Fantasztikus, a közösség iránt elkötelezett személyek kerültek idén is a feol.hu Év Embere szavazásának középpontjába. Mindannyian megérdemlik olvasóink elismerését, akik ezúttal is szoros vokspárbajjal, de megszavazták az idei Év Embere személyét. Mutatjuk, kié a díj!

Számos értékteremtő, kiemelkedő eredményeket elérő és példamutató tevékenységet folytató személy él Fejér vármegyében, akiket a feol.hu/Fejér Megyei Hírlap rangos díjjal ismer el minden évben. Az Év Embere szavazásra való bekerülés már önmagában is elismerés, de a díj odaítélését olvasóinkra bíztuk, akik szavazataikkal döntötték el ezúttal is, ki veheti át az Év Embere díját 2025-ben. Izgalmas névsorból válogathatott az olvasóközönség, akiket most abc sorrendben mutatunk be. Mindannyiuknak gratulálunk!

Szikora János a Vörösmarty Színház igazgatója, aki hosszú és sokszínű pályafutása során számos magyarországi színházban dolgozott rendezőként és vezetőként. Az idei évad végén búcsúzik igazgatói posztjától, ezzel lezárva egy meghatározó korszakot Székesfehérváron.

Mits Gergő jazz-basszusgitár előadóművész, tanár, valamint a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének tanszékvezetője. Nemcsak a zenei oktatásban és a jazzéletben tölt be fontos szerepet, hanem több ismert zenekar és fesztivál szervezésében is aktív részt vállal.

Klupács Péter több mint harminc éven át dolgozott mentősként, és számtalan életet mentett meg hivatása során. Bár már nyugdíjas, továbbra is aktívan segíti a mentés ügyét oktatásokkal és nemzetközi kutató-mentő tevékenységekkel.

Török-Zselenszky Tamás költő, író, dalszerző és énekes, aki erős szimbolizmusra épülő műveivel és zenéivel szerzett hírnevet. Intézményfüggetlen művészként alkot, gondolatai és művei széles körben elérhetőek és idézettek.

Gudics Máté, a Megasztár 7. évadának győztese, gyermekkorától kezdve a zene világában él. Karcos hangjával és saját dalokkal egyre nagyobb sikereket ér el, legújabb szerzeményét a világhírű Paramount Recording Studiosban rögzítette.

Kű Lajos egykori válogatott labdarúgó és olimpiai ezüstérmes, aki pályafutása után a magyar diáksport és az Aranycsapat emlékének megőrzéséért dolgozik. Fontos közéleti szerepet vállal, és elkötelezetten küzd a magyar sport és történelem emlékeinek ápolásáért.

Hornyák Zsolt labdarúgóedző, aki 2019 óta a Puskás Akadémia NB I-es csapatát irányítja, és kiemelkedő eredményeket ért el. Az elmúlt évben magyar-szlovák kettős állampolgárságot szerzett, és továbbra is azon dolgozik, hogy csapata a lehető legmagasabb szintre jusson.

Molnár Tamásné Zsazsa két évtizede elkötelezetten dolgozik az állatvédelem területén, és az ASKA menhely vezetője. Nemcsak a menhelyen segít a rászoruló állatokon, hanem iskolai előadásokkal is népszerűsíti az állatvédelmet.

Zemlényi Katica karnagy, aki a Vox Mirabilis Kamarakórus vezetőjeként a zene és a hit szolgálatában áll. Küldetése, hogy generációkat kössön össze a muzsika erejével, és fehérvári közösségeket erősítsen munkájával.

Rengeteg szavazat érkezett minden jelöltre, az olvasók egyöntetű véleménye alapján azonban az Év Embere elismerést Klupács Péter veheti át a feol.hu szerkesztőségétől! 

Az Év Embere díjat 2025-ben Klupács Péter kapta, aki évtizedek óta a mentés és oktatás elkötelezettje.
Klupács Péter, az Év Embere díj idei nyertese, több évtizedes mentőmunkájával és oktatási tevékenységével érdemelte ki az elismerést, amelyet a feol.hu olvasóinak szavazatai alapján nyert el.
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Péter így reagált a hírre:

- Az év embere… ízlelgetem magamban a gondolatot, ha nem is a Time magazin, de mégis csak a szűkebb hazám Fejér Vármegye napilapja jelölt. Piszokul jó érzés! Hitet, erőt ad megerősít, hogy jó úton járok és abban, hogy rengetegen szeretnek, hiszen naponta rám szavaztak két héten keresztül. Egy gyors számvetés. Egyedül nem menne. Feleségem, Herczeg Éva, míg távol vagyok otthonról, erősíti bennem a lelket. Egy barát, Pavelcze László, akivel még mindig csodát tudunk tenni a mai kicsit talán zűrzavaros világban. Köszönet a közös munkáért a Baptista Szeretetszolgálat, a HUBA-RESCUE 24, az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Szervezete és a PTE ETK Egészségtudományi Szakképzési és Továbbképzési Központ munkatársainak. Minden percét imádom ezeknek a közös munkáknak! Legyen szó segélyezésről, katasztrófahelyzetről, egészségügyi munkáról, oktatásról, gyakorlatokról. Talán legjobban a „HŐS BENNED VAN” programunkat szeretem. Amikor az iskolákban gyermekekkel tudunk találkozni. Beszélgetni velük az őket érintő problémákról, játékosan megtanítani őket segítséget nyújtani és egymásra vigyázni. Köszönöm!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában