Én így szeretem!

Kicsit több időt igényel, és nem megy olyan gyorsan, mint ahogyan az elvárás lenne a mai felgyorsult életünkben. Igen, azt hiszem bonyolultabb és kissé körülményesebb is, de ha egyszer én így szeretem. Mondták már többen is, a modern kor szakértői, hogy nem kell ez már, minek a vesződés, lejárt az ideje, meg hogy ez már elavult, de valahogy az új megoldások mégsem olyanok. Sokkal keményebb, ridegebb, mesterkéltebb, és kevésbé igazi, mint ahogy én megszoktam és kedvelem, szóval én nem annyira bánom, hogy időnként valós időt kell ráfordítani. Ja, tudom, ma már nincs idő a minőségre, a részletekben való elmerülésben, a tartalom kibontására, a „gyorsan sokat” logika nem tűri az előbbi felsorolást, de ismétlem önmagam, mit tegyek, én tényleg így szeretem! Persze nem mindig van rá idő, és természetesen előfordul, hogy kénytelen vagyok engedni modernitásnak, ám semmi nem pótolja azt az érzést, amikor a tű megsercen a gyönyörűséges fekete bakelitkorongon, és felcsendül az első hang a régi lemezjátszómon!