2025.03.24. 18:05
Légi csaták hőseire emlékeztek
A II. világháború 80 évvel ezelőtti harci eseményeinek jelentős szereplői voltak a légterünket védő vadászpilóták. Rájuk emlékeztek Úrhidán március 20-án. A megemlékezésnek aktualitást adott egy 80 évvel ezelőtti légi ütközet, amelyben életét vesztette a falu határában vadászgépével lezuhant fiatal ászpilóta, Buday Lajos tisztjelölt őrmester.

Sokakat érdekelt az úrhidai Közösségi házban tartott megemlékezés
Fotó: Müller Szandra
A szép számban megjelentek által nagy érdeklődéssel kísért rendezvényt Bognár József polgármester nyitotta meg, megemlítve: Buday Lajos személyében olyan hősre emlékeznek, akiről eddig alig tudtak valamit a helyiek, életútja, bátorsága pedig sokak számára példa lehet. Abban, hogy emléke ápolásának a jövőben részese lehet a község közössége, jelentős szerepe van B. Stenge Csaba Zrínyi Miklós-díjas hadtörténésznek, akit meghívtak erre az alkalomra. A rendezvénynek keretet adó beszélgetésben Váczi Márk helytörténeti kutató működött közre.

Fotó: Tóth Sándor
B. Stenge Csaba átfogó képet adott arról, hogy a II. világháború során a szövetséges hatalmak sokszoros túlerőben lévő légierőivel miként vették fel a harcot a Magyar Királyi Honvéd Légierő pilótái. Elszántan, félelmet nem ismerve szálltak szembe az amerikai és szovjet vadászrepülőkkel, bombázókkal. Különösen kitűntek hősiességükkel a repülő ászok, akik több, de legalább öt elismert légi győzelemmel rendelkeztek. Közéjük tartozott Buday Lajos is, a Magyar Királyi Honvéd Légierő Veszprémben állomásozó 101/1-es század kiemelkedő vadászpilótája, aki igazoltan kilenc ellenséges gépet semmisített meg. A repülés iránti szenvedélye és tehetsége korán megmutatkozott ezüstkoszorús jelvénnyel elismert vitorlázórepülőként, szaktudása révén a vadászrepülősök kiképzésében is részt vett. A kiváló pilóta és félelmetes lövész utolsó és végzetes bevetése 1945. március 17-én történt, amikor szovjet LA-7-es gárdavadászokkal vívott ütközetben repülője találatot szenvedett és kigyulladt, míg a belőle kiugró Budayt nyaklövés érte, már az ejtőernyőjét sem tudta kinyitni. A tragikus esemény két nappal a 23. születésnapja előtt történt. Tovább fokozta fájdalmas elvesztését, hogy március 21.-i veszprémi temetésén a neki kijáró végtisztességet sem tudták megadni bajtársai, ugyanis a város ellen összpontosított légi támadás során koporsóját bombatalálat érte, egy katonatársa a helyszínen életét vesztette.

Forrás: cieldegloire.fr (magyar forrásból)
A hadtörténész beszélt itthoni és külföldi kutatómunkájáról is, érdekes részletekbe beavatva a megemlékezés résztvevőit. Nem titkolta azokat az akadályokat és nehézségeket sem, amelyet a korabeli dokumentumok egy részének a megsemmisítése, illetve a Magyar Királyi Honvéd Légierő tagjainak az 1945 utáni üldözöttsége, megítélése okozott, ami miatt sokan közülük külföldre távoztak. B. Stenge Csaba azonban kutatómunkájába vetett hitét a nehézségek ellenére sem adta fel egyetlen pillanatra sem. Ennek összegzése a már megjelent, hiánypótlónak tekinthető két könyve. Az úrhidai rendezvényen megerősítette, hogy a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent Elfelejtett hősök – A magyar honvéd királyi légierők ászai a II. világháborúban című kötetének várhatóan 2026-ban megjelenik az újabb, bővített változata, amely tartalmazza majd az utóbbi 10 évben végzett kutatásait is.

Fotó: Tóth Sándor