2025.03.29. 20:00
Állatmenhely keres olyan segítőket, akiknek szívügye a feladat (galéria, videó)
Egy egész délelőttöt kitöltött az a segítő program, melyet március 29-én tartott a HEROSZ. Az állatmenhely már 9 órától várta az érdeklődő önkénteseket, hogy azok betekinthessenek a menhely életébe, hogy megismerkedhessenek az ott élő állatokkal és sorsukkal. Az eső miatt a sétáltatás elmaradt, de az érdeklődés nem.
Számtalan módon lehet segíteni az állatmenhely munkáját, lakóit, az ott szolgálatot ellátók mindennapjait. A nemes feladatra kifejezetten olyan önkéntesek vállalkoznak, akiknek szívügyük az állatok védelme, gondozása, szükség esetén ápolása.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Az állatmenhely számtalan feladatot adhat
Tereprendezés, kerítés festés, kutyatréning bemutató, majd csoportos kutyaséta. Ez volt a HEROSZ által meghirdetett önkéntestoborzó nap programja, és bár az eső miatt néhány programpont kiesett, nem unatkoztak az érdeklődők március 29-én, délelőtt.
Megismerkedhetnek a menhely működésével
– Maga a nap az arról szólt, hogy az érdeklődők tudtak találkozni a régi önkéntesekkel, és bár az időjárás befolyásolta a programot, de így is volt bőven tennivaló. Öt nagy házban zajlott a takarítás, de nem csak ebből állhat az önkéntesség, hiszen számos feladatra várunk jelentkezőket. Csak az egyik része a munkának a menhelyen való segítés, de alapvetően az önkéntesen azok, akik a sétákat szervezik, viszik, így ezzel a dolgozóknak nincs is semmi dolga. A másik fontos feladat, hogy az önkéntesek teszik lehetővé, hogy különböző rendezvényeken részt vegyünk, hogy legyenek kitelepüléseink, hogy legyenek adománygyűjtő napjaink. Az új embereket is ezekbe vezetjük be, és leginkább a csoportos séta az, amin az érdeklődők részt vesznek, illetve a maihoz hasonló toborzó nap. Itt megismerkedhet a csapat a menhely működésével, tartottam nekik erről egy tájékoztatót, hogy nagyobb rálátásuk legyen – mondta a nap végén Krepsz Gyöngyi. A menhely vezetőjétől tudjuk, hogy a toborzónapon sor került a tréningre is, hét önkéntessel, hét kennelben, de a kutyasétáltatás elmaradt.
Állatmenhely keres olyan segítőket, akiknek szívügye a feladat
Fotók: Nagy Norbert / FMHFőleg hölgyek vállalkoznak a feladatra
Mint megtudtuk, nem csak kétkezi, fizikai munkával lehet támogatni a menhelyet, hanem bármilyen marketing tevékenységgel, akár színes nyomtatással, laminálással, fordítással, vagy bármi ehhez hasonló segítséggel.
Krepsz Gyöngyitől megkérdeztük az is, hogy jellemzően kik vállalnak önkéntes munkát a menhelyen?
– A hozzánk érkezők többsége hölgy, bár ma örvendetesen magas volt a férfiak létszáma is. Leginkább a harmincas, negyvenes éveiben járók érkeznek hozzánk, de van sok olyan egyedi sétáltatónk is, aki már évek óta jár hozzánk és közöttük nem egy nyugdíjas is van. Vannak fiatalok is, akik a szüleikkel jönnek, és csak a huszonéves korosztály az, amelynek képviselői nem igazán jelentkeznek nálunk, de ez talán életkori sajátosság is, hiszen ez az iskola, a tanulás majd az életkezdés ideje – felelte a Takarodó úti telephely vezetője.