Öntsünk tiszta vizet a pohárba

2025.02.14. 14:30

Velencei-tavi álhír: a Vízügy is megszólalt

A Velencei-tavat nem érte szennyezés – szögezték le az önkormányzatok egyöntetűen a gárdonyi MOL vezeték meghibásása kapcsán, most pedig a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság is megszólalt az ügyben.

Velencei-tavi álhír: a Vízügy is megszólalt

A Velencei-tavat nem érte szennyezés – szögezték le

Fotó: feol archív

A Velencei-tavat érő álhírek kapcsán írtuk tegnap, hogy egyes médiumok azt sugallták: a MOL gárdonyi vezetékéből a tó vizébe is juthatott szennyező anyag. Erre reagálva Velence, Gárdony, Sukoró és Pákozd – a tóparti települések önkormányzatai – együttesen léptek fel az álhírekkel szemben. Közös közleményükben határozottan kijelentették: „Az elektronikus sajtóban többször megjelent hír, mely valós tények hamis színben való feltüntetésével azt a látszatot kelti, hogy szennyezés került a Velencei-tóba: rémhír!”

Velencei-tó
A Velencei-tavat nem érte szennyezés – szögezték le
Fotó: feol archív

Most pedig a feol.hu megkereste a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, melynek közlemény szerint „Amikor káresemény történik, a vízkészletek védelme miatt és a károk elhárítása érdekében több szervezet részvétele és együttműködése szükséges. A vízügyi igazgatóság feladatköre a vizek mennyiségi és minőségi állapotváltozásaihoz kapcsolódik, míg a hatósági eljárások indítása, a kárelhárítási és kármentesítési kötelezések kiadása már vízügyi és környezetvédelmi hatósági feladat” – fogalmazott a Vízügy, majd pedig leszögezte: „A Gárdonynál történt vezeték sérülés észlelekor a MOL azonnal értesítette az érintett szervezeteket, azonnal megkezdte a vezeték feltárását, és a szivárgást meg is szüntette. A fent említett feladatának megfelelően a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az érintett területen II. fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, amely jelenleg is érvényben van. A területen zajlik a kárelhárítás és kármentesítés, melyet a MOL az állami szervek fokozott szakmai felügyelete mellett folyamatosan végez. Az érintett szervezetek és a MOL között gördülékeny a kapcsolattartás, a szakemberek folyamatos tájékoztatást nyújtanak a helyszíni feladatellátásról.”

Megnyugtató hírekkel zárul a közlemény: „A Velencei-tavon az eddigi gyakorlatnak megfelelően a vízügyi igazgatóság folyamatos vízminőségi monitoringot végez. A legutóbbi mérések alapján a Velencei-tó vizének minősége megfelelő, olajszennyezésre utaló jelet a vízügyi szakemberek nem találtak.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában