Regionalizmus és egyetemes irodalmi távlatok

Tudjuk: nyelvében él a nemzet. A magyar nyelv napjainkban – sajnos – eléggé leegyszerűsödött, sokszor silányosodott, mert a mindennapi emberek nyelve a „kötőszavak sokasága”. Ön, a Magyar Modern Irodalom egyetemi docense mit tehet azért, hogy újra olyan legyen a nyelvünk, hogy ne kelljen Babits Mihálynak vagy Arany Jánosnak pirulnia miatta?
– A nyelv alapvetően a talpköve a nemzetnek, de az irodalomnak, a szépirodalomnak is. Bessenyeié volt az első olyan röpirat, a Magyarság, ami a magyar nyelv ügyét szorgalmazta, majd Kazinczyék tettek nagyon sokat a nyelvújításért. Babits is azt mondta az Egy tantárgy filozófiája című fogarasi tanulmányában, hogy minden tantárgy retorikai és stilisztikai példatár. Minél magasabb szinten műveli valaki a nyelvet, stilárisan minél gazdagabb és minél igényesebb, annál jobban ki tudja fejezni a gondolatait. A Károli Gáspár Református Egyetem Modern Magyar Irodalmi Tanszékén tanítok és magyar tanár szakos hallgatókkal foglalkozom. Azt tapasztaljuk, hogy sokszor pont a nyelv az, ami akadálya annak, hogy egy-egy hallgató kifejezze, vagy megfelelő módon fejezze ki a gondolatait, megfelelően készítse el a szemináriumi dolgozatát. Sokszor megvan a tartalom, csak a nyelv az akadálya ennek kifejezéséhez. Ma már nagyon sok fajta nyelvészeti ágazat van. A pragmatika irányába megyünk, ami a nyelvészet modern területe. Izgalmas és érdekes a nyelvnek a mindennapi használata. A pragmatika elsősorban a mindennapi kommunikációval foglalkozó gyakorlati és tudományos szempontból is izgalmas terület. 

A lány Sebők Melindának, mi az az emléke a régi Székesfehérvárról, ami még mindig jó érzéssel tölti el?
– A legjobb emlékem a gimnazista koromhoz köthető. Én az akkori József Attila, ma már Ciszterci Gimnáziumban érettségiztem, angol-latin tagozatos osztályba jártam. Mindig gyalog mentem a gimnáziumba a Széchenyi utcából a belvároson át. A tanórák után sokszor betértem   a zeneiskolába, mert ott tanultam zongorázni több mint tíz éven át. Sok időt töltöttem ott, a zongoraórák emeleti tanterméből sokszor kinéztem a belvárosra. Szép és maradandó emlék ez a számomra.

Mikor egyetemista lett, mennyire vált önállóvá, amikor Budapesten tanult?
– Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának a magyar szakán kezdtem meg az egyetemi tanulmányaimat '97 szeptemberében, akkor még a mai Piarista Gimnázium épületében volt a bölcsészkar a Piarista közben. Budán laktam albérletben, így a Piarista köz felé a Kosztolányi Dezső téren szálltam át minden nap a 7-es buszra. A belvárosban az Egyetemi Könyvtár, a Szabó Ervin Könyvtár, később az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára mint kutatóhelyek lettek a főbb helyszínek a számomra.

Édesapja kiváló tanár. A szülők példája milyen életutat mutatott önnek? Édesapja „megmérgezte” az irodalommal?
– Igen, édesapám meghatározta a gyermek- és ifjúkoromat, láttam otthon készülni az órákra, dolgozatokat javítani hétvégén is, nagyon figyelt arra, hogy magas szinten tanítson, hogy precízen javítsa a dolgozatokat, és ez a pedagógiai út meghatározó volt a számomra.

Az irodalom szeretetében mely honi vagy külföldi írók, költők játszottak szerepet abban, hogy az otthonról már megkapott irodalmi „méreg” még jobban hasson?
– Ha a világirodalomból indulok ki, akkor először az 1920-as évek amerikai irodalma hatott rám leginkább, például Fitzgerald A nagy Gatsby regénye vagy Hemingway prózája. Az angol nyelvű szakdolgozatomat az amerikai irodalom elveszett nemzedékéből írtam, Hemingway A Farewell to Arms című regényéből. A magyar irodalomból pedig inkább a Nyugat nemzedékeivel, elsősorban Babits Mihály pályájával, levelezésével, hatástörténetével foglalkozom a legtöbbet, valamint a Nyugat-nemzedékek után az 1945 utáni modern magyar lírával. Most már ezek a korszakok határozzák meg a kutatási területemet.

Négy saját kötete jelent meg, és van több szerkesztett kötete is. Tapasztalata szerint a Nyugat, a modern magyar irodalom mennyire meghatározó ma Magyarországon? 
– Első kötetem 2010-ben jelent meg az 1945 utáni modern magyar líra tárgyköréből (Pilinszky János és Rónay György költészetéről). Utána Babits Mihály és György Oszkár pályájával foglalkoztam. A Nyugat árnyékában György Oszkár monográfiáját követően Babits Mihály pályája és a modernebb korok művészete kötötte le a figyelmemet, így jött létre a Modern értékőrzők kötetem. A Nyugat nagyon meghatározó a mai napig is, hiszen 1908-tól 1941-ig ez jelentette a 20. századi modernséget. Alapvetően a Nyugatban való megjelenés presztízst jelentett sok költőnek. Rónay György emlékeiből tudjuk, hogy a Nyugat jelentette számára a megérkezést, a költővé érést, a „hitelesítő pecsétet”. A második nemzedék költői közül az 1920-as évek elején a fiatal József Attila, Szabó Lőrinc számára is részben a Nyugat jelentette a költői érés folyamatát, de gondolhatunk az 1930-as években induló nemzedékre is, például Weöres Sándorra, aki addig ostromolta leveleivel Kosztolányi Dezsőt és Babits Mihályt, amíg nem jelenhetett meg a Nyugatban az 1930-as évek elején. Meghatározó terepe volt a Nyugat a harmad nemzedéknek: Weöres Sándor mellett Radnótinak, Rónay Györgynek vagy Jankovich Ferencnek is. Más kérdés, hogy ma már ez nem a legmodernebb irodalom. A kortárs irodalom az elmúlt 30 év irodalma, de még mindig, ha például a posztmodern költészetre gondolunk, akkor József Attila a legtöbbet megidézett költőnk. A kortárs lírikusok gyakran idézik költészetét. 

Mondok néhány életszeletet: írás, tanítás, közélet, irodalom, irodalomkutatás. Az ön életében melyik az első az egyenlők között ezek közül?
– Ha lehet, akkor kettőt választanék. Az egyik a tanítás, ami meghatározza az életemet, a mindennapjaimat. Még 2002-ben kezdtem el tanítani Székesfehérváron, a Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnáziumban angol nyelvet, majd 2004-től Budapesten a Német Nemzetiségi Gimnáziumban magyart és angolt, ezzel párhuzamosan 2004-től az ELTE főiskolai karán már Babits szemináriumot tartottam 2004 és 2012 között nyolc éven át. 2013 februárja óta tanítok a Károli Gáspár Református Egyetem Modern Magyar Irodalomtudományi Tanszékén, főleg magyar tanárképzésben. A tanítás, a pedagógiai pálya gyakorlatilag az életemnek a része. A másik az irodalomkutatás, az irodalomtudomány, ami szintén meghatározó az életemben. Még gimnazista voltam, amikor először kezdtem országos versenyeken indulni, már akkor mélyebben foglalkoztam Kölcsey Ferenc költészetével, prózájával, levelezésével és Petelei István akkor még kevésbé ismert novelláival. Újabban a 20. századi modernség, a Nyugat irodalma, kéziratok, levelek, kiadatlan hagyatékok, azokban maradt töredékek határozzák meg a kutatási témáimat.

Tavaly került a Vörösmarty Társaság élére. Könnyen vállalta, vagy sokáig kellett kérni, hogy vállalja el?
– Először 2023 decemberében jött a kérés, akkor úgy gondoltam, hogy nem biztos, hogy tudom vállalni a felkérést. Végül 2024 tavaszán érlelődött meg bennem a döntés, hiszen előtte öt éven át a főtitkára voltam a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, amely nagy múltú, több száz főből álló irodalmi társaság, és beleláttam a Társaság működésébe, nemcsak a szakmai éves beszámolókat készítettem el a Magyar Tudományos Akadémiának számára, hanem a Társaság működésének pénzügyi részét, a pályázati lehetőségeit is jól átláttam. Úgy éreztem, ha ezt öt éven át tudtam csinálni, akkor a Vörösmarty Társaság szakmai-szervezési feladatait és pénzügyi lehetőségeit is átlátom, és el tudom látni a teendőket.

Amióta ön a vezető, voltak változások, ami természetes. A régi alelnökök közül ketten maradtak, és két új alelnök foglalta el a régiek pozícióját. Mennyire fogadták el önt, mennyire partnerei önnek, és mennyire partnere ön a régieknek?
– Valójában 2024. május 29-én választottak meg több, mint 90 százalékos szavazati aránnyal. Nem éreztem sem akkor és sem most, hogy ne lenne támogatottságom a Vörösmarty Társaságon belül. Nyilván voltak változások, ami részben abból fakadt, hogy például Lakner József nem vállalta tovább az alelnöki posztot. Így Gálné Pék Eszter lett a művészeti alelnök, Eszter mint rajztanár és művész (akinek több kiállítása volt már) jól megállja a helyét. P. Maklári Éva szeretett volna alelnök maradni, és én is ragaszkodtam hozzá, mert rendkívül aktív alelnöke a Társaságnak. Váczi Márk is örömmel folytatta az alelnökként, nagyon fontos, hogy helytörténész is legyen az elnökségben; a negyedik alelnök Szegedi Kovács György költő lett, aki jelentősebb országos folyóiratokban is publikál. Így a négy alelnökkel és az új titkárral, Fenyvesi Viktóriával megfelelő módon tudunk működni.

Bő fél év után, háromnegyed év után milyennek ítéli meg a jelent, a közeljövőt?
– Nagyon sok tervünk van. Egyrészt Vörösmarty-évet hirdetünk márciusban. Vörösmarty 1800-tól 1855-ig élt, nem kerek az évforduló, de azt gondoltuk a többiekkel együtt, hogy kell egy Vörösmarty-év 2025-ben! Lesz regionális konferencia, tudományos konferencia, szavalóverseny, pályázatok, emellett nagyon sok évforduló lesz még az idén. Az egyik Jókai Mórhoz köthető, akinek bicentenáriuma lesz; Nagy László születésének a centenáriumán emlékülést tervezünk. Németh László halálának az 50. évfordulója alkalmából Németh László-emlékülés lesz. Vannak regionális évfordulók is, Mohácsy Károly születésének a centenáriuma és Jávor Ottóé, de nem feledkezünk meg a helyi fontos szerzőkről sem. Folytatódnak az Íróasztal-beszélgetések, rendezünk ősszel újra Határon Túli Magyar Irodalmi Napokat, szervezünk különböző kötetbemutatókat és egyéb programokat. Nagyon örülök, hogy olyan szerzőket is megnyertünk a kortársaink közül, mint például a vármegyében élő Péntek Imre vagy Iancu Laura. 

Ön szerint van jövője a mai világunkban a különféle társaságoknak? Mennyire fogékonyak a telefonjukba feledkezett fiatalok a tudományra, a művészetre, a kultúrára? 
– Az irodalmi társaságokról tudok nyilatkozni. Köztestületi tagja vagyok az MTA Irodalomtudományi Bizottságának, tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, illetve a Vörösmarty Társaságnak. Azt látom, hogy fiatalítani kellene, mert a tagok elöregedőben vannak. Lehetne több fiatal költő, író, a Vörösmarty Társaság számára ez fontos, ezért lesz vers pályázatunk, ami kifejezetten diákoknak szól, működik a Vörösmarty Kuckó, amit Bokros Judit vezet. Nemrég jelent meg a Tétova értelem című antológia, ami kifejezetten a megyei diákköltők írásaiból válogat. A most megjelent Vár számunkban a Trambulin rovatban többek között Ódry Sára Róma lángol című kisprózáját közöljük. Terveim között szerepel az egyre gyorsabban változó érettségi rendszer miatt egy olyan regionális magyar tanár továbbképzés létrehozása, amire diákok is jöhetnek, és az emelt szintű magyar érettségi témaköreiből is lenne konferencia talán már a közeljövőben, és erre is várjuk az érdeklődő, érettségi előtt álló diákokat.

Miért fontos a Vörösmarty Társaság? Bár nyilvánvaló a válasz, de kíváncsi vagyok az ön szavaira.
– A Vörösmarty Társaság a kisebb, regionális (nem fővárosi) székhelyű társaságok között az ország egyik legfontosabb Társasága. Kapcsolatban vagyunk a Magyar Írószövetséggel, a Magyar Irodalomtörténeti Társasággal, itt helyben a Csoóri Társasággal, a Vörösmarty Könyvtárral, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Központtal és a Városi Levéltárral. Fejér vármegyében kulturális közeget biztosítunk sok érdeklődő számára. Olyan gazdag kulturális programot próbálunk nyújtani, amelyben mindenki megtalálja a helyét: egyrészt azért, mert a Vörösmarty-, a Jókai-, a Nagy László-, Németh László-konferencia érdekli; másrészt, mert bárki találhat egy-egy olyan kötetet, amit helyben megvásárolhat, de azért is, mert versenyt, pályázatot hirdetünk a fiataloknak és terveink szerint a magyartanároknak a megváltozott oktatási rendszerhez igazodó továbbképzést tartunk. Hiszem, hogy nagyon sok réteget meg tudunk szólítani itt Székesfehérváron és a vármegyében, míg a nagyobb konferenciákkal országos hírt mondhat magának a Vörösmarty Társaság.

A határon túli irodalmárok nagyon szeretik e Társaságot, és önök is nagyon szeretik a határon túli magyar irodalmárokat, igaz?
– A Határon Túli Magyar Irodalmi Napok hagyományosan megrendezett programmal nemzetközi távlatokat nyitott a Társaság, mégpedig elég széles palettán. Egyrészt azért, mert olyan irodalomtörténészek jöttek el, akik az erdélyi irodalom kutatói, itt volt Bertha Zoltán, Ködöböcz Gábor, Pécsi György, Márkus Béla, Iancu Laura, de meghívtuk Finta Éva kárpátaljai költőt is, aki a saját költészetéről beszélt. Most, a Magyar Kultúra Napján, január 22-én felvidéki költők jöttek hozzánk: Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írószövetség elnöke Kövesdy Károllyal, Z. Németh Istvánnal és Tóth Lászlóval érkezett Felvidékről. A Vörösmarty Színházban a verseikből hallhattak nagyon szép válogatást a nézők a színészek előadásában. A felvidéki költőket visszavárjuk. A határon túli magyar irodalom élő költőivel, íróival is kapcsolatot tartunk, őket is várjuk a Határon Túli Irodalmi Napokra.

Tudjuk, ők szívesen jönnek ide, mi szívesen megyünk oda, de a határon túli nem magyar hivatalos szervek mennyire látják szívesen a magyar irodalmárokat ott?
– Nemrég voltam Nagyváradon, Janus Pannonius évfordulója alkalmából, a Janus Pannonius emlékülésen. A Partiumi Keresztény Egyetem látott vendégül a kollégámmal együtt, és nagyon szíves vendéglátásban volt részünk. Janus Pannonius költészetéről, Vitéz János tevékenységéről tartottunk előadást népes közönség előtt. Nagyváradon élénk irodalmi élet van, kapcsolatban vannak sok budapesti felsőoktatási intézménnyel. Több kollégám tanít a nagyváradi egyetemen, és a Várad folyóiratban tudnak publikálni. Ezek a tapasztalataim, de szerencsére több határon túli felsőoktatási intézménynek van magyar tanszéke. Itt említendő egy aktuális esemény is, hiszen a Magyar Kultúra Napján Révkomáromban a Vörösmarty Társaság szerzőinek a műveit mutatta be az ottani Jókai Színházban (párhuzamosan a felvidéki költők fehérvári vendégszereplésével). 

Legyen még továbbra is jövőlátó. Milyen jövőt lát, milyen jövőt szeretne a Vörösmarty Társaságnak? 
– Minél több teltházas rendezvényt szeretnénk. Volt sok ilyen kötetbemutatónk, kiállításunk, egyéb programunk az elmúlt hónapokban, például teltházas rendezvény volt a Határon Túli Napok, ahol irodalomtörténészek és határon túli szerzők, szerkesztők tartottak előadást. Januárban az évnyitó rendezvényünk is teltházas volt, itt mutatkozott be a Vörösmarty Társaság új vezetősége és az új énekkara Tóka Szabolcs vezetésével. Ez is újítás a Társaság életében. Idén minél több érdeklődőt szeretnénk látni, mert a Vörösmarty Társaság célja az egyetemes irodalmi lelkiismeret megszólaltatása. Babitsnak van egy esszéje, az Európaiság és regionalizmus, amit 1930-ban írt. Abban az esszében fejti ki, hogy a regionális irodalomnak akkor van küldetése, ha magasabb rendű, egyetemes irodalmi távlatokat szolgál. Azt gondolom, ha a Vörösmarty Társaság is magasabb rendű irodalmi lelkiismeret tudna megszólaltatni és egyetemes távlatokat tudna szolgálni a regionális kultúra ápolása mellett, akkor teljesíti a küldetését.