Két éve ilyenkor találták meg az első túlélőt

Egy természeti katasztrófa esetében a mentőcsapat munkája soha nem a helyszínen kezdődik el. A magyar szakemberek először a híreket figyelték, elsősorban azt, hogy milyen mértékben változtak az adatok és azok alapján rendelték el az egységeknél a készültséget, Pavelcze László irányítása mellett Pákozdon is megkezdődött a felszerelés összeállítása. Miután Törökország nemzetközi segítséget kért, végleg eldőlt, menni kell! Ez azért fontos, mert nem lehet olyan országba utazni, amelyik nem kéri, vagy nem fogadja el a támogatást.  

Korábban a szervezet mentőcsapata 1999-ben és 2001-ben már járt az országban az akkori földmozgások után, és akkor is sikerült túlélőt találniuk. Néhány óra múlva már a repülőgépen ültek, hiszen az első időszak rettenetes versenyfutás az idővel. Öt-hét napig marad esély a túlélésre, abban az időszakban kell a legnagyobb erőbedobással dolgozni, akkor van szükség a kutyákra, akiket magunkkal vittek, a technikai felszerelésre és műszakiakra, akik le tudják vágni a romokat a túlélőkről. Hideg volt, rettenetes körülmények várták a csapatot, közöttük az egészségügyi személyzetet a két orvossal, valamint Klupács Péterrel, aki szinte egész korábbi életében székesfehérvári, vármegyei településeken mentette, segítette, gyógyította, akit lehetett.  

A tizenkilenc mentő és a nyolc kutya a késő délutáni órákban érkezett meg a szír határ közelében fekvő Antakya-ba, ahol felállították bázisukat, és közben azonnal megkezdték a keresést a helyiek által megadott koordináták alapján. Több száz házat kellett átvizsgálniuk a településen, ahol rengeteg ember rekedt a romok alatt. Jó hír volt már a kezdetekkor, hogy tapasztaltak életjeleket! Aztán magyar idő szerint 2023. február 7-én, körülbelül 19 órakor egy fiút sikerült kimenteniük a romok alól, ellátása megkezdődött, és a kutatás folytatódott.  

A nyolc kutya négyórás váltásokban dolgozott, nekik gyakrabban kellett pihenniük, mint az embereknek. Kiss Ágnes Dámával, Kröpfl Erzsébet Amusanté-val, egy-egy francia juhásszal. Vincellér Tibor, Mezősi Tamás Lángossal, illetve Trafival, Mező Marcell Black-el, ők labrador retrieverek. Löchner Zsuzsa, Pinkóczi Diána és Szabó Gábor a Scott, Kevlár és Gogo névre hallgató belga juhász fajtákkal kutatott egyre csökkenő esélyekkel a túlélők után. Az adrenalin az, ami felül tudja emelni az embert azon a sokkon, amit az esetleges látvány okoz, mert nincs idő a munkán kívül másra. A mentőcsapat tagjai mind rendkívül tapasztaltak, zöldfülűeket nem visznek magukkal, mégis látszott a lelki teher – például akkor, amikor Pavelcze László a kamerák előtt sírta el magát. Sok megható pillanat adódott a megfeszített munka közepette. Ilyen volt például annak az édesapának az esete, aki 48 órán át beszélt a kisfiához és a kiskányához, tartotta bennük a lelket addig, amíg a magyar mentők mindhármukat ki tudták emelni a romok alól. Soha nem felejtik el azt az unokát sem, aki sírva kérte a magyarokat, nézzenek meg egy házat, mert szerinte a nagymamája még él. Tizennégy órán át, két födémet átvágva, huszonöten dolgoztak érte, de őt is sikerült megmenteni. A Rescue24 mentőcsapat a keresőkutyák segítségével végül tizenegy túlélőt talált meg és közülük hetet közvetlenül ők emeltek ki a romok alól. És ami ugyanolyan fontos, mindannyian épségben tértek haza, ahol nem maradt el a hősöknek kijáró elismerés.