2025.02.04. 14:00
Felcsendült a Fekete Párduc kedvenc nótája
Az Aranycsapat legendás hálóőre, Grosics Gyula kilencvenkilenc éve, 1926. február 4-én született, e jeles nap alkalmából gyülekeztek össze a tisztelgők hétfőn délelőtt a székesfehérvári Olimpiai Emlékműnél. De gondolatban fejet hajtottak az ötvenhatos forradalom szabadságharcosa, Varga János előtt is, aki néhány napja hunyt el.
A Corvin köz hőse nemrégiben súlyos betegen is eljött és koszorút helyezett el az 1952-es magyar olimpikonok nevét viselő alkotáson, vélhetően az volt egyik utolsó nyilvános szereplése. A Himnusz eléneklése után Hortyi Gábor atya kérte a jelenlévőkre Isten áldását.

Fotó: Fehér Gábor
– Kérjük Isten kegyelmét, szeretetét, jóságát a szívünkre és a lelkünkre, hogy megemlékezésünket a béke, a boldogság értékei tölthessék meg. Hordozzuk még hetekig a szívünkben a mai nap kegyelmi pillanatait! – kérte az atya.
Cserta Gábor éneke után lényegében vendéglátóként Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke a székesfehérvári megemlékezésre először ellátogató Kossuth-díjas zenészt, a világhírű Csík Zenekar alapítóját köszöntötte és hívta a mikrofonhoz.

Fotó: Fehér Gábor
– Nagyszerű érzés, hogy itt lehetek, köszönöm a meghívást, öröm van a szívemben, hogy találkozhatunk – mondta Csík János. – Meglepő és örömteli, hogy ilyen sokan eljöttek, nyilván ez a szervező, Kű Lajos érdeme. Remek ennyi fiatalt együtt látni, mert ők azok, akik tovább viszik e kiváló sportolók örökségét, azt a becsületet, amit az akkoriak példaként mutattak nekünk.
A koronázó város önkormányzata nevében megszólaló Horváth Miklós Csaba alpolgármester elismerte beszédében, hogy az Olimpiai Emlékmű csodálatos helyszíne mára szinte zarándokhellyé vált. Nem felejtette el köszönteni a Videoton egykori nagyszerű futballistáit – Szabó Józsefet, Tiber Lászlót, Fister Ferencet –, valamint a hatvani, a csákvári és a székesfehérvári fiatalokat.

Fotó: Fehér Gábor
– A hagyományokat tovább kell ápolni és vinni, és azt hiszem, amíg Kű Lajos él, addig nem lesz gond, mert egyre többen leszünk – jelentette ki az alpolgármester. – Márpedig amíg lesz látogató, addig emlék és emlékezés is lesz az ország legnagyobb sportolóinak tisztelgő alkotás mellett. Elárulom, hogy újabb elképzeléseket forgat a fejében az Aranycsapat Alapítvány elnöke, már készülnek a látványtervek ahhoz, hogy Melocco Miklós remekművének a környezete is méltó legyen a sport hőseihez, és megszépüljön.
A legendás futballedző, Móré Imre az ötvenes években még játszott Puskás Ferenc és Grosics Gyula ellen egy felkészülési mérkőzésen. Ő tehát a kortársak nevében beszélt.
– Grosics és Puskás is jó barátom volt – emlékezett Móré Imre. – A svéd válogatottal játszott volna a magyar nemzeti csapat 1956 októberében, a találkozó aztán a forradalom miatt elmaradt. Akkoriban a budapesti Építőkben futballoztam, és a válogatott ellenünk készült fel a svédekre, akkor léptem velük egy pályára. Nagy öröm számomra, amikor régi barátokról beszélhetek, csak az a szomorú, hogy a korosztályomból már nincs senki, akivel ezen a világon találkozhatnék. Fehérvárról indult a pályafutásom, 1947-ben itt játszottam először, innen kerültem 1952-ben az MTK-hoz. Részt vettem egyetemistaként a forradalomban, harcoltam, ezért kellett elhagynom a hazámat. Huszonegy évig nem jöhettem haza Svédországból, de a magyar nyelvet, bármerre jártam, mindig használtam, mert még Dél-Afrikában is találkoztam honfitársaimmal. Fekete Párducnak hívták a Grosics Gyulát, és vele kapcsolatban csak a szépre emlékezem. Puskás általában vagányul viselkedett, Grosics inkább visszahúzódott, olyan karakter volt, mint a Lantos Misi. Nagyon jó embernek ismertem meg mindhármukat, nyugodjanak békében! Emlékezzünk, és soha ne felejtsük el őket! – csuklott el az idős férfi hanga.

Fotó: Fehér Gábor
A mindig fekete mezt viselő Fekete Párduc legkedveltebb nótája is felcsendült, vagy inkább feldübörgött: „Legyen úgy, mint régen volt…” A dal előtt Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekmondó szólt a megemlékezés résztvevőihez.
– Budapesten tőlünk néhány házzal arrébb lakott Grosics Gyula – idézte fel dörgő hangján az énekes. – Amikor ott fociztunk az utcában, és jött a kis autójával, hátul általában két szőke lány ült. A leányai. Mi olyankor mindig rohantunk és figyeltünk, mert tudtuk, hogy megjött a Fekete Párduc! De miért volt fekete? Mert papnak készült, azért viselt fekete mezt a kapuban. Sosem gondoltam volna, hogy valaha megérem azt, hogy vele tegező viszonyba kerülök. Mindig el kellett énekelnem neki egy dalt az asztalnál, akár kint az utcán, vagy a nemzeti zászló alatt. Így szól: „Legyen úgy, mint régen volt, legyen úgy, mint régen volt, hogy ne legyen a magyarnak, hogy ne legyen a magyarnak, sem dolmányán, sem jó hírén, semmi folt…”
Kű Lajos arra hívta fel hallgatóságának figyelmét, hogy Grosics fantasztikus teljesítménye az egész világot csodálatra késztette, a neve Kanadától Ausztráliáig mindenfelé ismertté vált.
– Nem csupán az Aranycsapat kapuját, de keresztény magyarként mindig és mindenhol a hazája érdekeit is védte, megtett mindent, ami tőle telt. Fantasztikus ember volt. Ez abból is látszott, ahogyan védett, de legfőképpen abból, ahogyan élt: mindig cselekvő hazaszeretettel. Amikor az Aranycsapat legjobbjairól beszélt, önmagát következetesen kihagyta a felsorolásból, pedig ő volt minden idők legjobb magyar kapusa, aki az egész világon a legkiválóbb tíz közé került.
