2025.02.13. 17:30
Az elektronikus fogási naplót leginkább a fiatalok választják
Egy új lehetőséggel is számolhatnak a horgászok február eleje óta. Az elektronikus fogási napló töltése és ellenőrzése nem bonyolult, ám egyelőre a tagok 10, legfeljebb 20 százaléka választja ezt a megoldást a különböző horgászegyesületekben. Mi Móron és Bakonycsernyén érdeklődtünk az elnököknél.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock
Ahogy arról korábban is írtunk, a 2025-ös horgászokmányok kiváltása jelenleg is zajlik és ehhez kapcsolódik az is, hogy az állami horgász jegyet január 1. óta elektronikusan adják ki a HORINFO szakrendszerből. Fontos az is, hogy Az elektronikusan előállított állami jegy és a fogási napló , így az elektronikus fogási napló is minden esetben csak és kizárólag egy időben adható ki.

Fotó: Móri Petőfi Horgászegyesület
Betartják a határidőket a horgászok
Arról kérdeztünk két egyesületi vezetőt is, hogy Fejér megye északnyugati részén mennyire fegyelmezettek a horgászok, a határidőket illetően, vagyis leadják-e időben a kitöltött, tavalyi év eredményeiről szóló fogási naplókat, illetve hogy a tagság mennyire nyitott az e-fogási naplóra?
A tagok tizede vált elektronikus fogási naplóra
– A mi tagjaink viszonylag fegyelmezettek, igaz, mi egy kis, 130 taggal rendelkező egyesület vagyunk, így jobban, gördülékenyebben mennek a dolgok mint máshol. Az elektronikus fogási napló fogadtatásáról egyelőre annyit tudok mondani, hogy talán a teljes tagság 10 százaléka él ezzel a lehetőséggel. Ők leginkább a fiatal korosztályhoz tartoznak, akik könnyebben kezelik ezeket a felületeket. Az idősek nem nagyon szeretnének váltani. Megszokták a papír alapú fogási naplót, illetve általában abban bíznak jobban, ami ott van náluk, amit kézbe lehet venni. Mindent egybevetve a fiatalok kipróbálják, a középkorúak pedig kivárnak, hogy mi lesz, ameddig csak lehet, és ez lehet, hogy nem lesz kevés, mert véleményem szerint ennek hosszú átfutási ideje lesz – fogalmazott Iván János, aki lassan négy évtizede vezeti a Petőfi Horgászegyesületet. Az elnököt arról is kérdeztük, hogy mennyire felkészültek a halőri feladatokat ellátó személyek, tagok, illetve polgárőrök?
A Látóhegyen saját ellenőrökkel dolgoznak
– Korábban volt megállapodás a helyi polgárőrséggel, hogy ellenőrizzenek a tavaknál, de ez az együttműködés már nem működik egy ideje. Saját ellenőreink vannak, és közöttük sok középkorú van, akiknek egyáltalán nem okoz problémát sem a kitöltés, sem annak ellenőrzése – mondta Iván János, akitől azt is megtudtuk, hogy a Látóhegyi tavakat kezelő horgászegyesület jövőre tartja tisztújító nagygyűlését.
Bakonycsernyén más szabályok vannak
Nem sokkal messzebb, mégis egy egészen más környezetben folytattuk a kutakodást, ugyanis a Vértes alatti Látóhegyi tavaktól elindulva, a Móri árkot átszelve pár perc alatt átjuthatunk a Bakonyba, pontosabban a gyönyörű tavakkal megáldott Bakonycsernyére.
Ott Sztrida József vezeti a Bakonycsernyei Horgász Egyesületet, így neki is feltettük a kérdést az okmányok rendezésével kapcsolatos fegyelemről, illetve az elektronikus fogási napló fogadtatásáról.

Fotó: Bakonycsernyei Horgász Egyesület
– Mi egy zárt egyesület vagyunk, és éves engedélyeket adunk ki, ezért mi a 260 tagunk számára nem a hivatalos február 28-i időpontot jelöljük leadási határidőnek, hanem január 31-et, vagyis azt a dátumot, ami a fogásai napló érvényességének ideje. Így logikus, ugyanis február elsejétől már úgysem lehet a korábbi év fogási naplójával horgászni, és mivel mostanában olyan telek vannak, hogy sokszor lehet horgászni februárban is, és tilalmi időszak sem akadályozza, ezért a második hónapban már mindenki tud pecázni az új okmányokkal.
Nincs visszaút annak, aki az új mellett dönt
Az e-fogási naplóval kapcsolatos kérdésre azt tudom mondani, hogy hivatalosan február egytől lehetett igényelni, ám ez csúszott kissé, így február 3. lett belőle. Az én véleményem az, hogy olyan 10 és 20 százalék közötti lesz az arány az egyesületünk tagjait tekintve, aki él az elektronikus fogási napló lehetőségével. Sok nálunk az idős horgász, akik közül többen 70 év fölötti, és ők ezt már nem fogják alkalmazni. Ők jobban szeretik a megszokott papír alapút, így amíg az újat nem teszik kötelezővé, addig nem fognak váltani. Fontos tudni, hogy ha valaki egyszer arra kattintott, hogy ezt váltja ki, többet nem mehet vissza papír alapúra sem év közben, sem egy évvel később, mert az már egy végleges döntés.
Bakonycsernye
- 260 tag
- 10-20 százalék
Mór
- 130 tag
- 10 százalék