Tarsoly Egyesület

2025.02.20. 17:30

Cser-Palkovics András: Várostérségben kell gondolkodnunk

A Tarsoly Ifjúságért Egyesület közéleti klubjának vendége volt szerda este Székesfehérvár polgármestere. A téma, amely túlmutatott a megyeszékhelyen, nem is lehetett volna aktuálisabb: város, agglomeráció, régió. A jövő településfejlesztési iránya című eseményen az egyesület elnöke, Sipos András politológus köszöntötte a vendégeket és beszélgetett Cser-Palkovics Andrással, aki immáron harmadszor tette tiszteletét.

Cser-Palkovics András: Várostérségben kell gondolkodnunk

Város, agglomeráció, régió volt a témája a Tarsoly Ifjúságért Egyesület közéleti klub beszélgetésének.

Fotó: Nagy Norbert

A város első embere 2010 óta vezeti Székesfehérvárt. Azóta többször, több helyen hangsúlyozta, szeretne olyan  polgármester lenni, aki megtalálható és ahol tud segít azoknak, akik megkeresik. Cser-Palkovics András időt, energiát nem sajnálva egy több mint két órás párbeszédet folytatott nemcsak az est házigazdájával és a tisztelt megjelentekkel, de élő Facebook-közvetítés révén gyakorlatilag Fehérvár egész közösségével is, utóbbi pedig mindig is az egyik vezérfonala volt a városvezetőnek: erős fehérvári közösségben hisz! Éppen emiatt is a polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat legfőbb feladatának a közösségépítést tarja, minden más pedig ebből és ezután következik. Hiszen az otthon az, ahol az ember megtalálja a helyét, számításait és konstans jól érzi magát. Szerinte ebben a mindenkori városvezetésnek kiemelt szerepe van. Cser-Palkovics András ezzel összefüggésben a fiatalokra is rátért, arról szólt, hogy a jelen fiataljai számára a jó munkahely megtalálása már csak az egyik szempont a sok közül, a szülőhelynek biztosítani kell  a kényelmes és élhető környezetet, ahol megtalálhatják számításaikat az életszínvonal terén.

Város, agglomeráció, régió volt a témája a Tarsoly Ifjúságért Egyesület közéleti klub beszélgetésének, melynek vendége Cser-Palkovics András volt.
Cser-Palkovics András polgármestert Sipos András kérdezte.
Fotó: Nagy Norbert

Cser-Palkovics András: túl kell látnunk Székesfehérváron!

A jelen városfejlesztési és városüzemeltetési feladatokon túl a Fehérvárt és térségét a jövőben is meghatározó stratégiákról is beszélt

Attól lehet versenyképes egy ország, ha települései is versenyképesek. Ehhez viszont túl kell látnunk Székesfehérváron 

– hangsúlyozta a polgármester, aki azért dolgozik a közgyűléssel közösen, hogy a város folyamatosan fejlődjön, erősödjön. Beszélt arról is, hogy a korszerű városfejlesztés és -működtetés alapja, hogy térségben tudjanak gondolkodni, azaz a jövő városfejlesztését nem lehet a közigazgatási határon belül értelmezni. Példaként említette az OECD városkutatási módszerét, amely különböző indikátorok alapján kiszámolta, hogy ott, ahol agglomeráció létezik, a régióközpontnak hány főre kellene a közszolgáltatásait biztosítania, fejlesztenie. Ez Fehérvár esetében 260 ezer, miközben 93 ezer körüli az állandó lakosságszám.

– Az OECD azt mondja: Kedves Fehérvár, neked arra kell felkészülni, hogy valamilyen mértékben 260 ezer embert kell valahogy kiszolgálni különböző módon. Ez azonban nem elképzelhető akkor, ha csak a közigazgatási határon belül gondolkodunk és fejlesztünk. Ezért fontos a városkörnyék fejlesztése, a várostérség és várostérségek közötti együttműködés. Gondolok itt Várpalota, Veszprém, Mór, valamint a Velencei-tó térségével való közös gondolkodásra, együttműködésre – tette hozzá.

Kézzelfogható példával előállva megemlítette az állatkertet, mint fogalmazott, 

ha Veszprémben van, akkor már Fehérváron nem kell. Nem azért mert nem szeretnénk, hanem azért, mert nem vagyunk mi akkora és olyan gazdag ország, hogy 20-30 percenként lévő városokban minden legyen.

A városvezető hasonlóan gondolkozik a közlekedést tekintve is. Szerinte a helyi és helyközi közlekedést nem csak össze kéne hangolni, hanem közösen kéne működtetni.

Érdekes témák: Alba Plaza 

Mindemellett a polgármester számos fontos kérdést kapott például a szolidaritási hozzájárulás témakörében, amellyel kapcsolatban elmondta, fontos lenne, hogy erről érdemi szakpolitikai vita folyjon. De kérdést kapott a plaza fejlesztésével kapcsolatban is. Információi szerint a bevásárlóközpont kapni fog egy új emeletet, emellett egy vásárcsarnokot, valamint egy 1000 autó befogadására képes parkolóházat, amely nagyban segíthet a belvárosi parkolást.

Aki kíváncsi a teljes beszélgetésre ITT tekintheti meg

Főbb pontjai:

  • önkormányzat
  • agglomeráció, együttműködés
  • szolidaritási hozzájárulás 
  • városfejlesztés
     

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában