2025.01.19. 16:45
Szemünk a pályán! – a Jégpályák éjszakája (galériával)
Noha az igazi hideg és az azzal együtt járó hó – a karácsonyhoz viszonyítva – egy kicsit megkésett, 2025 januárjában nem lehet okunk panaszra: nemcsak hóembert építhetünk, de az egyéb téli sportoknak is hódolhatunk. Ilyen a jégkorcsolyázás is, amelyet Fejér megyeszékhelyén szerencsére több helyen is űzhetünk.

Fotó: Nagy Norbert
Ott van például a székesfehérvári Kori Liget, amely a téli szünetet követően továbbra is várja tanítási napokon 8 és 20 óra, hétvégén pedig 10 és 20 óra között az érdeklődőket. A Zichy ligetben található pályát az iskolás és óvodás csoportok ráadásul kedvezményesen vehetik igénybe. (Bejelentkezni telefonon lehet, a 06-70-528-6260-as telefonszámon.)

A másik lehetőség – ugyancsak a megyeszékhelyen – az Alba Arénaként vagy MET Arénaként ismert, újonnan létesült multifunkcionális sportcsarnok, ahol legközelebb január 26-án, vasárnap 15 és 18 óra között nyílik lehetőség az önfeledt siklásra. A helyszínen nemcsak korcsolyabérlésre, de étel és ital fogyasztására is sort keríthetnek.

Képes összeállításunkban pedig ezúttal a Jégpályák éjszakájáról számolunk be. Az országos rendezvényhez Székesfehérvár és Dunaújváros is csatlakozott – előbbi helyszínen járt fotós kollégánk is, aki az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban január 18-án, szombaton este 9 órától korcsolyázókat örökítette meg.
Társlapunk, a duol.hu tudósítója, Agárdy Csaba beszámolója szerint a dunaújvárosi programban volt szabadkori, majd 20 órától Jégfény Party a CrazyBoys DJ duóval. A jégkorongot kedvelők kapura lőhettek, szlalompályán korcsolyázhattak, különböző ügyességi játékokon vehettek részt, és nem maradt el a tombola sem.
Szemünk a pályán
Fotók: Nagy NorbertA kilencedik Allianz Jégpályák Éjszakája a téli sportok és az önfeledt szórakozás ünnepe volt, amely idén még több helyszínen még több résztvevőt várt, hogy együtt élvezzék a jég varázsát.