Ünnepi szentmise

2024.12.25. 13:49

Ezért jött el a gyermek Jézus!

A karácsony valódi lényegéről és hitünk megvallásáról szólt szentbeszédében Spányi Antal megyéspüspök az általa celebrálta hagyományos karácsonyi ünnepi szentmisén december 25-én a Szent István-székesegyházban.

Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Sokan karácsony ünnepét talán annyival is megelégedve ünneplik, hogy otthonaikat betölti a karácsonyfa illata, finomakat esznek, miközben a család egy időre együtt van, s aztán visszatérnek a hétköznapok világába. Pedig a karácsony nem erről szól – üzente ünnepi szentbeszédében Spányi Antal megyéspüspök a Szent István-székesegyházban tartott szentmisén. 

Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Beszédében kiemelte, hogy a világban dúló jelenlegi hangzavarban különösen fontos, hogy tanúságot tegyünk, hitünket megvalljuk. – Nekünk Krisztus szeretetét kell hirdetnünk, cselekedettel és szóval, életünk egész példájával. Ezt tesszük, ha türelemmel, emberséggel, kedvességgel segítünk egymásnak. Így kell viselkednünk mindenkivel, akivel találkozunk. Ezt a krisztusi lelkületet kell hordozni és ezt kell belesugároznunk a világba. Hiszen ezért jött el a gyermek Jézus! – fogalmazott Spányi Antal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában