Arcanum

2024.11.29. 17:00

Új, elegáns áruház nyílt Székesfehérváron

Átriumot avattak a város közepén címmel címlapon jelent meg a hír e napon, 1994-ben.

„Délelőtt a meghívott vendégek előtt, nem sokkal később pedig a nagyközönség számára is megnyitották tegnap a régi Centrum helyén az Átrium áruházat. A kívül-belül megszépült, elegáns épület végre valóban beleillik a városközpontba. Az ünnepélyes megnyitón Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank nemsokára leköszönő elnöke vágta át a szalagot, jelképesen felavatva ezzel Fehérvár többek szerint legszebb áruházát. Az Átrium a Pannonker Kft-é, melynek fő tulajdonosa két esztendeje az eddig leginkább számítógépeiről ismert Albacomp Rt.

A régi Centrum helyén nyílt meg a modern áruház, az Átrium. Ennek épp 30 éve
Forrás: Fortepan/Urbán Tamás

A részvénytársaság igazgatója, Minárovits János elmondta, hogy bő 70 millió forintjukba került ez a „kis kaland”. Mindazonáltal bízik a vállalkozás sikerében, nem utolsósorban azért, mert valóban a helyhez, környezethez méltó áruházat hoztak létre. Kérdésünkre Minárovits János elmondta, hogy két cél vezérelte őket, amikor az üzletbe belefogtak: egyrészt megpróbálkoztak a privatizációval, másrészt a hagyományos kereskedelemmel. Hozzátette: valószínűleg kell hozzá néhány év, de a befektetett összeg számításaik szerint megtérül. Elsősorban azt a fehérvári réteget kívánják megcélozni, amely az átlagnál jobban él, árukészletüket is ennek megfelelően állították össze. Több, mint száz négyzetméterrel bővült az alapterület, nagyobb lett az eladótér, s a pince helyén kialakított területen jövőre műszaki cikkeket is árusítanak – tudtuk meg Török Valériától, az Átrium igazgatójától. A földszinten a hölgyek válogathatnak a ruhák, cipők, kiegészítők között, az első szint az ifjúságé, fiataloké, a másodika férfiaké, míg a tetőtérben irodákat alakítottak ki. Török Valéria elmondta, hogy a tervezés miatt húzódott el némileg a kivitelezés. Az árukészlet azonban olyan minőségű, a környezet olyan, hogy szerinte a szokottnál kicsit magasabb áron is érdemes náluk vásárolni. Az áruház vezetője bizakodó, nagy forgalomra számít, és nemcsak most, az ünnepek előtt.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában