Jó reggelt, Fejér vármegye!

A kevesebb néha több, tartja a mondás, és ez egy alaptétel, vagyis nem szorul bizonyításra, mégis hány és hány dolgot lehetne felsorolni, ami alátámasztja ezt. Talán az egyik legszomorúbb példa az alapigazságra, mikor az egyre feslettebb lombú fák közül kilép a hajléktalan, akinek semmije sincsen. Se megfelelő mennyiségű jövedelme, se otthona, de még egy zug sem, ahol meghúzhatná magát, és az erdőben töltötte az egyre didergőbb éjszakát, és azt a fél négyzetméter letaposott füvet maga mögött hagyva a krízisközpontba igyekszik. Nincs semmije, és mégis, lesütött szemmel, biccenő járással, de két hatalmas, a hirdető céget már régen elfeledett bevásárlótáskával gyalogol, melynek a valaha fehér fonott kötél füle most szürkén vág bele a két tenyérbe. Nem hagyhat maga mögött semmit, mert elveszi valaki. És annak sem tud maga mögött hagyni semmit örökül, akinek talán szeretne, de az már nem áll szóba vele.

A jobb sorsúnak mondható társa egy kis kalyibában él a város peremén. A sárguló nyárfák színesen szíves levelei egyre vastagabb takaró gyanánt fedik a kis menedéket, melyet mindig őriz valaki, így bent lehet hagyni a lakók számára értéknek számító dolgok egy részét, így ők már nem visznek magukkal mindent, miközben a nappali foglalkoztatóhoz igyekeznek, egy kis reggeliben és forró italban bízva, pár szál cigiről és egy pohárka tüzes vörösborról álmodva.

Útközben elmennek a salakos parkoló mellett, ahol svéd és német gyártmányú, sokmilliós autók állnak egymás mellett. Tulajdonosaik még kocsikulcsot sem cipelnek, hiszen a zsebük melegéből is nyitja az ajtókat az okos kis masina kártyája. Pénzt sem visznek a reggeli teniszhez, hiszen az okosóra érintés nélkül is fizet, mikor megveszik a bármikor, a bármit.