"A csalók tárháza kifogyhatatlan"

2024.09.11. 11:30

Újabb telefonos csalási trükktől tarthatunk?

Nagyon úgy tűnik, hogy egy újabb telefonos csalási formára bukkantunk. Legalábbis erről árulkodik az az olvasói levél, mely nemrég érkezett szerkesztőségünkhöz.

Déri Brenda

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

– Van nálunk egy 3 éves befektetése, ami lejárt és 7 millió forintot szeretnénk kiutalni önnek, ehhez azonban szükségünk lenne a banki adataira – ezúttal ezzel a trükkel próbáltak pénzt kicsalni egy olvasónktól, aki szerencsére résen volt, így megúszta, hogy megkárosítsák.

A hölgy azzal fordult a feol.hu-hoz, hogy a múlt héten megcsörrent a telefonja, amelybe egy fiatal női hang szólt bele, állítása szerint egy befektetési központ képviseletében. Majd azt mondta a minket megkereső félnek, hogy van náluk egy három éves befektetése, ami időközben lejárt és szeretnék neki elutalni az ebből keletkezett 7 millió forintot, de ehhez szükségük van a banki adataira. Ugyan a hölgynek valóban volt befektetése, de nem annál a befektetési központnál, ahonnan telefonáltak, illetve le sem járt, így elkezdett további részletek felől érdeklődni, majd bontották is a vonalat. 

Az újabb csalási trükkel kapcsolatban megkerestük a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, hogy érkezett-e hasonló esetről bejelentés és válaszukban arról tájékoztatták a feol-t, hogy nem. Ugyanekkor hozzátették: a csalók tárháza kifogyhatatlan, és a folyamatos technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre kreatívabb megoldásokkal próbálkoznak a kiberbűnözők akár telefonon, akár e-mailben, hogy pénzt csaljanak ki a gyanútlan áldozatoktól.

 A rendőrség az alábbi tanácsok megfogadását javasolja: 

- Idegen hívás, SMS, e-mail esetén legyen bizalmatlan!

- A csalásnak vélt SMS-t, e-mailt törölje, a telefonhívást szakítsa meg!

- Ha szokatlan kérés, sürgető üzenet érkezik, gondolják át, mennyire reális az, amit kérnek Öntől!

- Személyes és banki adatait idegennel soha ne ossza meg! Ugyanígy a bankszámlához tartozó belépési azonosítókat, bankkártya adatokat, biztonsági kódokat se adja meg senki felhívására!

- Ha mégis bűncselekmény áldozatává vált, azonnal hívja a bankot, zároltassa a bankszámláját, és tegyen feljelentést a rendőrségen!

 

 

 

 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában