Jó reggelt, Fejér vármegye!

Ott ült a székben. Ritka hajában a kánikulát búcsúztató esőcsepp volt a diadém. A koldus ujjai a tolókocsi küllőivel babráltak idegesen. Mindenkit megszólított, illedelmesen, alázatos, vézna mosolyával, ám a boldog gazdagok szemlesütve, vagy közönnyel, de elmentek mellette a bevásárló centrum kosártárolójánál. –Úgyis valami kommersz konyakra költené a nagylelkűen odahajított aprót.–gondolhatták. Háromszáz méterrel arrébb a kisállatos boltban egy hatalmas, kikent-kifent keverék kutya éppen hámot próbált a gazdival, aki elégedetten böngészett a bélszínárakat idéző, antiallergén szárazeledelek között. Fizetett és a végén a visszajárót be akarta dobni a menhelyeknek gyűjtő urnába, de annyi volt már benne a pénz, hogy a kilógó ötszázasok nem engedtek be újabb jövevényeket.