Madárkaleidoszkóp

2024.09.29. 07:00

Díszmadár-kiállítás és -vásár zajlik két napon át

Szeptember utolsó hétvégéjén különleges eseményre hívott mindenkit a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete. A 300 egyedből álló díszmadár-kiállításon, illetve -vásáron 26 tenyésztő mutatta be legszebb vagy éppen legkülönlegesebb madarait. A kiállításon bírálat is zajlott, ahol az ítészek minden fontos paramétert sorra vettek és pontoztak.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérváron, a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban díszmadár-kiállításra és az ahhoz kapcsolódó vásárra csábította az érdeklődőket a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete.

Kígyó volt a díszmadár-kiállítás termében

A Lövölde utca 46. szám felőli bejárat ajtaját átlépve 300 madár várta a látogatókat, egyedül, párosával vagy éppen kisebb rajokban a kalitkákban az apró pintyektől egészen a legnagyobb méretű arapapagájig. Lehetőség nyílt fotózkodni a papagájok egyik legnagyobb fajtájával, és a madarak egyik nagy ellensége is megjelent a rendezvényen, ugyanis egy kígyó is állandó résztvevője az évente megrendezett kiállításnak. Az óriáskígyót etetni nem lehetett, különösen nem madarakkal, de simogatni annál inkább, mármint annak, aki ezt vállalta.

A hűvösebbre forduló, esős hétvégén kiváló program egy ilyen kiállítás a családok számára, de hogy mit is lehet egy ilyen eseményen látni, azt a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesületének titkára mondta el.

Tiszteletét tette a mozicsillag, a vörös kardinális

– Szombat és vasárnap vagyunk nyitva és öt földrész madaraival találkozhatnak azok, akik ellátogatnak hozzánk. Vannak itt olyan, nagy színvonalon tenyészett madarak, amelyek az egész országban is csak kevés helyen fellelhetők. A papagájok, az egzóták, a pintyek, a kanárik, ezek mind-mind felsorakoztak. Vannak itt olyan fajták, amelyek könnyedén tarthatók kezdő madarászok számára is, mert nincsenek túl nagy elvárásaik, bár természetesen minden madárnak meg kell adni azt, amit igényel. Ilyen a zebrapinty, a hullámos papagáj, és ha valaki beleszeret ebbe a szép hobbiba, akkor onnantól kezdve lehet igényesebb madarak tartásával is foglalkozni – mondta Antal István, aki nem kis büszkeséggel mutatta meg azt a saját tenyésztésű vörös kardinális fiókát, mely sokaknak lehet ismerős, ugyanis az Angry Birds rajzfilm főszereplőjének élő megtestesítője.

A díszmadarak öszvére az egyik legszínesebb

De a 26 tenyésztő bemutatott a háromszáz madár között olyat is, amely két különböző faj hibridje. Mint megtudtuk, olyan, mint az öszvér, vagyis szaporodásra már nem képes egyed, viszont az eredmény gyönyörű, mivel a hím és a tojó minden szépsége egy madárban koncentrálódik. A kalitkákban különböző papagájfajokat láthattak az érdeklődők, köztük olyanokat is, amelyeket nagyon nehéz tenyészteni.

– A madarak értékmérője az, hogy a tenyésztés során milyen kihívásokat állítanak a tenyésztő felé. Azt szoktam mondani, hogy ez az állattenyésztésnek egyfajta művészete is, hiszen olyan színeket tenyésztünk ki, amelyek a vad alaktól teljesen eltérnek. Jó példa erre a kanári. Valaha a Kanári-szigeteken élő vad kanáriból tenyészették ki a mai kanárikat, ám közben három irányba is halad a nemesítés, hiszen vannak szín- és alakkanárik, sőt, vannak énekes kanárik is – sorolta Antal István.

Egy madár felelős állattartásra neveli a gyerekeket

A Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete titkárától azt is kérdeztük, kiket várnak a kiállításra, illetve hogy mennyire érdeklődőek a gyerekek, a fiatalok.

– Nagyon bízunk abban, hogy a fiataloknak és az idősebbeknek egyaránt egy kis színt tudunk vinni az életébe ezzel a seregszemlével. Ugyanakkor sajnálatos módon a fiatalokat nem nagyon érdeklik az ilyen dolgok, pontosabban szinte semmi, aminek nincsen képernyője, pedig nagyon fontos lenne a gyerekeknek egy ilyen hobbi. Felelősségtudatra nevelné őket, hiszen a felelős állattartás lényege, hogy az általunk tartott állat egy élőlény, amit nem szabad elhanyagolni, amit mindennap etetni, itatni, gondozni kell.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában