2024.09.13. 12:00
Botanikai séta indul a kastély évszázados kertjében
Egész évben zajlanak szakértő bevonásával vezetett kirándulások a Károlyi-kastély kertjében. A botanikai séta még eső esetén sem marad el, hiszen éppen a természet és a kert változásainak megfigyelése a cél. Szeptember közepén is láthatják majd az érdeklődők, hogy milyen, amikor nyárból őszbe fordul a világ, szinte minden átmenet nélkül.
Fotó: feol.hu
A botanikai sétát a vácrátóti MTA Nemzeti Botanikus Kert munkatársai tervezték meg a Károlyi-kastély számára. Azóta számtalan alkalommal, érdeklődők ezrei fordultak meg a kertben.
Szeptember 15-én, vasárnap indul a soron következő botanikai séta, melyen Györök Orsolya tájépítészmérnök vezeti majd az eseményre előre regisztrált vendégeket.
A 22.5 hektáros kert nem csak egyedülálló látványosság, de természetvédelmi terület is, melyen láthatók a rekonstrukció kapcsán frissen telepített növények éppúgy, mint a 100-170 éves őshonos és egzóta faállomány. Utóbbiról azt érdemes tudni, hogy a trópusokon élő egzóták az évszakok teljes hiánya miatt egész évben egyenletesen növekednek, ennek köszönhetően a fa anyagában nem figyelhetünk meg évgyűrűket. Emiatt is kiválóak ezek a fajták kültéri felhasználásra. Hátránya az egzóta fáknak az, hogy nem tűrik jól a mi éghajlatunkat, vagyis kezelésük nem könnyű feladat.
A botanikai séta, ahogy minden hónapban, most is érinti a tavat és a partján álló gloriettet.