2024.07.09. 11:40
Szorgos kezek munkálkodtak Dél-Fejérben! (galéria!)
Egy széleskörű összefogásnak köszönhetően újulhatott meg a Falumúzeum kerítése Előszálláson. Ahogy azt a település polgármestere a FEOL megkeresésére elmondta, a nagy meleg sem akadályozta meg a több mint 30 önkéntest abban, hogy elbontsák a régit és újat építsenek a helyére. A legfiatalabb résztvevő 15 éves volt, míg a legidősebb vállalkozó szellemű több mint 70 évet számlált.

Amíg a férfiak romboltak, s majd építettek, addig asszonyok főztek egy finom gulyást ebédre
Fotó: Tábiné Nyúl Gabriella
Egy jó cél eléréséért gyakran feláldozzák pihenőidejüket is a híresen jó közösségi emberekből álló előszállási lakosok. Néhány hete számolhatunk be a település egyik buszmegállójának felújításáról, most pedig egy újabb nemes cselekedetről adhatunk hírt, ugyanis társadalmi munkát hirdetett Farkas Imre faluvezető szombatra, a hívó szóra pedig számos legény és asszony tette tiszteletét a Falumúzeumnál.

Fotó: Tábiné Nyúl Gabriella
Amíg a férfiak romboltak, s majd építettek, addig a Hagyományőrző Nyugdíjas Klub tagjai finom ebéddel szolgáltak a megfáradt önkénteseknek. Bizony-Bizony a nagy meleg kivette az energiákat, de az ínycsiklandozó falatok új lendületet adtak a résztvevőknek. A sok-sok dolgos és szorgos kéz csodákat művelt a hétvégén, a végeredmény pedig önmagáért beszél.
– A munka oroszlán részét, azaz a régi kerítés elbontását, eltakarítását és az új alapjainak lefektetését már szombaton elvégeztük, így vasárnapra már csak néhány órás teendő maradt hátra, a munka leglátványosabb része, az új szélezetlen deszkák (akácfából) felfúrása, az anyagot Felföldi Attila helyi vállalkozó ajánlotta fel, míg a többi anyagi részt az önkormányzat vállalta magára – nyilatkozta lapunknak Farkas Imre polgármester. A faluvezető hozzátette azt is, hogy mindemellett az udvart is megtisztították, a hátul lévő régi trágyatárolót pedig elbontották. A héten pedig sort kerítenek majd az új kerítés lefestésére. A faluvezető elárulta azt is, hogy a kerítés megvalósítása egy korábbi ígérvénye volt az előszállásiak felé. Farkas Imre végül kiemelte, jó kis összefogás volt, köszöni mindenkinek a munkáját!
Szorgos kezet munkálkodtak Előszálláson
Fotók: Tábiné Nyúl Gabriella