2023.09.21. 21:00
Fejér évfordulós emlékei
Pom Pom vitte a prímet
1983. szeptember 21-én írt a Fejér Megyei Hírlap arról, hogy az iskolakezdés előtti tankönyvásárlási lázt követően mely kötetek kerültek piacra, s hozták lázba leginkább az ifjú olvasóközönséget.: „Tizenötödik kiadásban jut az olvasókhoz több generáció kedvenc olvasmánya a „Tamás bátya kunyhója”. Bihari Klára hat éven felülieknek szánt műve „A fekete tündér lánya” címmel jut az olvasókhoz. Ismét hozzáférhetővé válik Cooper „Nagy indiánkönyve”, immár ötödik kiadásban. Az idei téli könyvvásári listáról sem hiányzik majd az immár hagyományosan megjelenő Fiúk könyve és a Lányok könyve. A nagy sikerű Pom Pom meséi sorozat hat kis darabját egy kötetben is közreadják.”
Remekeltek az atléták
Ugyancsak ebben a negyven évvel ezelőtti lapszámban írtak kollégáink a Fejér megyei atléták siereiről: „Őzéné Sipka Ágnes, az Ikarus atlétanője nyerte a Tungsram SC hosszútávfutó versenyét Budapesten. A 20 kilométeres távot 1:12,15 óra alatt teljesítette. A harmadik helyen Horváth (D. Kohász) végzett 1:15,36 órás idővel. Idei legjobb eredményével, 50,97 másodperccel nyerte a 400 méteres gátfutást Debrecenben, a nemzetközi Kelet Kupán Simon Balla István, a D. Kohász hosszú sérülés után ismét formába lendült versenyzője. A 110 méteres gátfutásban 14,33-mal a második helyen végzett.”
A szárazelem meosai
1973. szeptember 21-én fontos felfedezést árult el az akkori Fejér Megyei Hírlap: mitől is lehetett jobb akkoriban a szárazelem minősége? Hát ezért: „A kiszesek elkészítették azautomata elektronikus szárazelemkisütő berendezésprototípusát és ma márújabb négy „ellenőr” gyártásán dolgoznak. A meo a jövőév elején ezeket is birtokbaveheti, és így megvalósul agyárban a szárazelemek minőségi vizsgálatának legszigorúbb korszerű módszere.”