Ismét nyitva a József utcai gyógyszertár!

2023.08.18. 18:00

Tizenkilenc év után újították fel és modernizálták a patika helyiségeit

Kevesebb, mint három hét alatt, mondhatni, rohamtempóban újították fel a székesfehérvári József Attila utcai patikát, amely 1977 óta egyben ügyeletes gyógyszertárként is működik.

Borsányi Bea

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Péntek kora reggel a megszokott nyitvatartási rend szerint tárta ki ismét ajtaját a gyógyszertár, amely alapos ráncfelvarráson esett át és műszaki szempontból is megújult. Rá is fért helyiségre, ahol most eggyel több kiszolgáló – szaknyelven expediáló – helyet is kialakítottak, de újak a bútorok, az ügyfélhívó és átláthatóbb a vény nélkül kapható patikaszerek kínálata is. Ahogy azt a gyógyszertárat több mint 15 éve vezető Mészárosné Nagy Márta elmondta, a patika 46 éve működik, amóta felépültek a József utcai panelházak. Ez idő alatt mindössze egyszer, 19 évvel ezelőtt esett át nagyobb felújításon, így valóban időszerűek voltak az elvégzett munkálatok. 

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A délelőtti mini-átadón, amelyen a cégcsoport vezetői is rész vettek, az is kiderült, hogy a József utcai gyógyszertár a Patika Plus cégcsoport legrégebbi és legtöbb munkavállalót foglalkoztató patikája, ahol havonta 14-16 ezren fordulnak meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában