2023.06.01. 10:36
Újdonság a MÁV-nál – több balatoni vonatra már számozás alapján lehet ülőhelyet foglalni
Már elérhető a MÁV-START úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszere, amely lehetővé teszi az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását – olvasható a MÁV közleményében.
Képünk illusztráció!
Forrás: Havran Zoltán / Magyar Nemzet
Ugyan egyelőre tesztjelleggel, kizárólag a balatoni előszezonban helyfoglalási kötelezettséggel közlekedő 18 járat – a Balaton IC és a Jégmadár expresszvonatok – esetében vehető igénybe a továbbfejlesztett helyfoglalási rendszer, amely mozi vagy színházi ülésrendhez hasonló módon támogatja az ülőhely kiválasztását a vonatokra, hogy az utasok a lehető legkomfortosabban töltsék el az utazási időt. Ennek tesztelési fázisa elsőként a június 16-ig tartó előszezoni időszakban érhető el a Déli pályaudvar és Keszthely közötti Balaton IC vonatokra, valamint a Szob és Fonyód között közlekedő Jégmadár expresszvonatokra. – Eddig az utasok a jegyértékesítési rendszerre bízva automatikus helyválasztással, vagy pedig bizonyos helytulajdonságok alapján tudtak ülést választani. Most azonban már csak néhány kötöttség maradt ülőhelyválasztást illetően, például nem foglalhatók le a lehajtható ülések, kerekes székes hely, vagy a kerékpárok számára a kampó nem választható, csak a hozzá tartozó, közelben lévő ülőhely – foglalja össze honlapján a MÁV, majd kitér arra is, hogy mi történik abban az esetben a lefoglalt hellyel, ha műszaki hiba miatt nem közlekedik a kocsi.
„Előfordul, hogy másik típusú kocsival vagy akár pótlás nélkül közlekedik a vonat. Ilyenkor a helyfoglalás módjától függetlenül a korábban lefoglalt helyeket a rendszer átteszi a pótlásra kijelölt kocsiba. Amennyiben az eredetileg foglalt helyszám nem található a vonatban, az utasok elhelyezéshez a jegyvizsgáló nyújt majd segítséget” – írják.
A vasúttársaság egyébként szeretné fokozatosan kiterjeszteni fejlesztéseit a belföldi InterCity vonatokra, valamint az egyes nemzetközi vonatokra is.
Az ülőhely foglalási rendszer egyébként az ELVIRA internetes jegyváltási felületén érhető el.
Frissen Fejérből
- Lövöldözés a Nagyszebeni utcában – a rendőrök elfogták az elkövetőt
- Égett egy autó Bodajk közelében
- Rendőrök és fehér sátor a Lövöldén - mi történhetett? (Frissítve!)
- Fehérvári Lecsófőző: felszabadult néhány hely, újra nyitott a jelentkezés!
- 70 közlekedési baleset egyetlen hét alatt - rendőrségi intézkedések Fejérben