Újabb okostanterem

2023.06.05. 13:30

Legoautót és drónt programoztak a fehérvári iskola új okostantermében

Iskolában mutatták meg, mire képesek a diákok egy technikailag jól felszerelt teremben, kreatív pedagógiai módszertant alkalmazó tanár közreműködésével.

S. Töttő Rita

Fotó: ÖKK (Simon Erika)

Első ránézésre csak egy legóból épített terepasztalnak tűnt, de a bemutató órán hamar kiderült: a hozzá kapcsolható számítógépek, a nagy átmérőjű érintőképernyős monitor, az elektronikával ellátott legó és drón valódi 21. századi lehetőségeket tárt fel az asztalok körül helyet foglaló diákok előtt. A csapatmunka, a programozási készségek, a színes legóból építhető járművek és a szoftveresen építhető tervek mind élménnyé varázsolják az okostanteremben töltött időt a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában.

A tanteremátadó hivatalosan ugyanis egy színes, kreatív bemutató órával vette kezdetét hétfőn Székesfehérváron, melyen szemtanúja lehetett a közönség annak, hogyan programozza percek alatt egy diák a drónt a levegőben fordulásra, hogyan mozgatja a rendszerhez csatlakoztatott legóautót a programozó, s miként dolgoznak össze a különböző feladatok csoportjai. Mindezt pedig egy nagy képernyőn figyelheti a néző – az órán pedig maga a tanár. A közönség soraiból figyelte az alkotómunkát Cser-Palkovics András polgármester, Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Kovács Zsoltné és Szigli István önkormányzati képviselők, Laufer Tamás, az Alba Innovár Digitális Élményközpont vezetője, valamint Makainé Vida Bernadet, az iskola  igazgatója.

Cser-Palkovics András az okostanteremben rejlő fontos lehetőségeket emelte ki, valamint a csapatmunka fontosságát, Török Szabolcs pedig megköszönte a pedagógusoknak a felkészülésbe fektetett energiákat. Laufer Tamás kiemelte: az okostanterem célja nem csak a fiatalok képzése, de az is, hogy a tanárokat felkészítsék az új technológiák használatára.

Fotó: ÖKK (Simon Erika)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában