Június 15-én kiderülhet, hogy merre tovább?

2023.06.02. 11:30

Forrnak az indulatok az etyeki iskola körül

Olyan hírek keltek szárnyra, hogy belső ellentétek miatt csaknem a tantestület harmada készül távozni, vagy már fel is mondott az etyeki Német Nemzetiségi Általános Iskolában. Távozásuk okának hátterében az igazgató személye áll – legalábbis a szülői munkaközösség véleménye szerint. Emellett a tankerületnél is érdeklődtünk a távozók konkrét számáról.

Kecskés Zoltán

Fotó: PT / FMH-Archív

Szülői munkaközösség: Az okok a múltban keresendők

Egy neve elhallgatását kérő pedagógus a FEOL-nak elmondta: a huszonhat fős tanári gárdából nyolc fő biztosan – köztük van, aki nyugdíjba vonul, míg mások óraadóként voltak jelen – készül távozni, ám elmondása szerint ez a szám szinte napról napra emelkedik. Két mesterpedagógusuk éppen a napokban volt utoljára. A hírt Bodnár Erika, a szülői munkaközösség vezetője is megerősítette lapunk megkeresésére. Mint mondta, folyamatos kapcsolatban állnak a tantestületben helyet foglaló tanárokkal és igyekeznek a maguk módján „megmenteni" az iskolát, éppen ezért két héttel ezelőtt aggályaikat személyesen is megfogalmazták a Székesfehérvári Tankerületi Központ képviselőinek is. Szerkesztőségünk megkeresésére elektronikus úton is reagált részletesebben az okokat firtatva. Levelét változtatás nélkül közöljük.

„Hogy mi a probléma az iskolában? Miért mondanak fel, vagyis le a tanárok? Az okokat nem a jelenben kell keresni, ez csak az elmúlt évek hozadéka, súlyos vesztesége az iskolának. Évek óta problémák vannak az iskolában, melyet sem az igazgató, sem a tankerület nem lát, hanem a gyerekek, s ezáltal a szülők, talán a digitális oktatás bevezetése óta súlyosbodott leginkább a helyzet. A lényeg, hogy a 12 éve igazgatóként helyet foglaló, jelenleg egy évre megbízott igazgató nem áll a helyzet magaslatán.
Tavaly ebben az időben az igazgatóváltás reményében szurkoltunk egy vállalkozó szellemű, új igazgató kinevezésében, de sajnos Vidra Gabriella (V.D.) pályázatát az etyeki Német Nemzetiségi Önkormányzat (ENNKÖ) nem támogatta, s ezzel a nem támogatással ment tovább az anyag a minisztériumhoz, a döntéshozók elé, akik egyértelműen nem támogatnak egy olyan igazgatójelöltet, akit a helyi nemzetiségi önkormányzat nem támogat. Ezáltal újra megbízták Nyeste Ferencet, hogy még egy évig maradjon az igazgatói poszton, aki előtte már több alkalommal is elmondta, több fórumon, hogy nincs benne már annyi energia, lelkesedés, hogy vezetni tudjon, belefáradt, s időközben még sajnos tragédia is történt a családjában, ami szintén visszaveti őt a munkájában.

Meglepődve tapasztaltuk, hogy az idén újra indul az igazgatói posztért. A pályázata az előző évi V.G. pályázatának részleteit tartalmazza, tele van hibákkal, rövid, néhol értelmezhetetlen, egy összecsapott, s még plagizálás is van benne, de ezt a ENNKÖ jónak találta, annak ellenére, hogy a szülők, s tanárok elmondták a véleményüket, az aggályokat, a problémákat.
A probléma itt hágott a tetőpontra, a tanárok többsége nem tud együtt dolgozni Ny.F-vel, akinek a problémákat 15 pontban állítottuk össze, s összehívtunk egy rendkívüli szmk ülést, amelyre meghívtuk a továbbító szervet, a tankerület vezetőit is, hogy lássák mi a helyzet itt nálunk az iskolában.

Ezen az ülésen összesen 97 szülő vett részt, s a problémák felvetése után megint csak olyan válaszokat kaptunk, ami nem volt igaz és meggyőző. Az eltelt két hónap alatt több olyan tanár távozott az iskolából, akiket nem hiszem, hogy egyhamar pótolni lehet. Földrajz, biológia és természet ismeret szakos tanár, aki ráadásul az iskola egyik legnépszerűbb tanára, azonnali hatállyal távozott az iskolából, 8-os osztályfőnök. NY.F. megkért két olyan mestertanárt, hogy szerencsésebb lenne, ha máshol folytatnák a tanulmányaikat, akik történelem, irodalom és nyelvtan szakos tanárok. A mai napra már le is mondtak, sajnos hivatalosan is. Több óraadó tanár, mint matematika, kémia szakosok, jelezték, hogy a következő tanévben nem vállalják az oktatást, ezen felül további két tanár jelezte, hogy szintén nem itt fog tanítani a továbbiakban, ők német és matematika szakosok. Ezen felül, tudjuk, hogy nem ez a legfontosabb, de se technika nincs felsőben, se ének, illetve a rajztanár is távozni szeretne, mert a továbbiakban nem biztosított a szolgálati lakás számára. Ott tartunk, hogy a 26 főből 10, de inkább 11 hiánnyal indulhat a következő tanév. Itt kértünk támogatást a tankerülettől, hogy juttassa el ezen problémáinkat a minisztérium felé, hogy nagyon nagy a baj. Az ígéretet megkaptuk a tankerülettől, hogy minden elhangzott problémát, minden egyes szülői levelet természetesen tovább fognak küldeni, hogy a döntéshozók a minisztériumban meg tudják hozni (reményeinkben) a legjobb végső döntést.

A döntés várható ideje 2023.06.15. melyről a hivatalos iratot 06.21-én kapja kézbe az igazgató a kinevezésről, vagy az ellenkezőjéről." – olvasható a levélben.

Nincs más pályázó az igazgatói pozícióra

A FEOL-nak sikerült utolérni Török Szabolcs tankerületi igazgatót, aki a távozók konkrét számát firtató kérdésre is válaszolt annak fényében, amilyen dokumentumok  beérkeztek hozzájuk: „Jelenleg a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlik a nyilvános pályázati eljárás az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola iskolaigazgatói feladatainak ellátására. Erre egyetlen pályázat érkezett, amelyet a jelenlegi igazgató nyújtott be. Az intézmény működésével és jövőjével kapcsolatos szülői aggodalmakról több levélből értesültünk, ezért fogadtam el meghívásukat az általuk szervezett rendkívüli szülői munkaközösségi gyűlésre, amelyen kollégáimmal együtt részt vettem május 17-én. Úgy vélem, hogy tartalmas és őszinte beszélgetést folytattunk a jelenlévő szülőkkel és pedagógusokkal egyaránt. Tájékoztattam a jelenlévőket, hogy az iskola igazgatójának megbízása a köznevelésért felelős miniszter jogköre. A Tankerületi Központhoz négy pedagógus lemondása érkezett, amennyiben valóban megüresednek pedagógus álláshelyek, a Tankerületi Központ gondoskodni fog azok jogszabály szerinti meghirdetéséről – olvasható a tankerületi igazgató szerkesztőségünkhöz eljuttatott reagálásában.

A fentiekből kivehető, hogy a június közepi napokban kiderülhet a hogyan továbbra a válasz, ugyanis, ahogy olvashatták, akkor várható döntés az igazgató kinevezéséről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában