Négy kategóriában indulhattak a jelentkezők

2023.05.31. 17:30

Több ezer fehérvári sportolt a Kihívás Napján

A Magyar Szabadidősport Szövetség több mint 30 éve minden évben meghirdeti országszerte a Kihívás Napját, azaz az év legsportosabb napját.

Déri Brenda

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A rendezvénysorozat célja, hogy aktivitásra sarkallja az embereket, méghozzá úgy, hogy 15 percen keresztül pulzusnövelő mozgást folytassanak, ami lényegében lehet bármilyen sport. Ehhez csatlakozott Székesfehérvár is, immáron 19 éve, méghozzá úgy, hogy a maga kategóriájában méri össze ’tudását’, ez esetben inkább teljesítményét a többi hasonló nagyságú várossal az országban. Megyeszékhelyünk a 70 ezer feletti lélekszámú települések kategóriájában indult, de emellett fehérvári bölcsődék, iskolák, munkahelyek és egyesületek is csatlakoztak, mindenki a maga kategóriájában.

Magony Tamás a székesfehérvári városi „KIHÍVÁS NAPJA” sportprogramok fő szervezője a rendezvénysorozat kapcsán elárulta, hogy május 31-én éjféltől indultak a 15 perces gyakorlatok a Bregyó-közi Sportcentrumban, ahol lehetett gimnasztikázni, futni, gyalogolni. Sőt voltak olyanok is, akik egy közös kerékpártúrát tettek a városban. Magony Tamás szerint nagyon fontosak az ilyen és ehhez hasonló események, amikor a lakosok kortól és nemtől függetlenül díjmentesen próbálhatnak ki különböző sportokat, sőt annak sincs akadálya, hogy valaki több 15 perces mozgásformát kipróbáljon, hiszen a végén a teljesítmény a fontos, és nem az, hogy hányan mozogtak. Néhány programot kiemelve szót ejtett a manapság igen nagy népszerűségnek örvendő Nordic Walkingról, ami lényegében bottal való sétálás a természetben, a Nyitott Tornatermek önkormányzati programról, aminek szerdai sportlehetőségeit mindig beleveszik a Kihívás Napja események közé, valamint az ovis és nyugdíjas tornákról is beszélt. Mint mondta ezen a napon több mint 250 fő szervezi és irányítja az egyes helyszíneken a játékokat sportokat, amiben több ezer fehérvári vett részt.


A Kihívás Napja május 31-én este 21 órakor zárul, ezután összesítik minden kategória teljesítményeit és nem sokkal később pedig kihirdetik az eredményt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában