Frissen Fejérből

2023.05.03. 20:00

Parkolás közben betört olvasónk autójának üvege - Ki a felelős a kárért?

Olvasónk a Szabadságharcos úton hagyta reggel az autóját, ám amikor délután visszament érte, az egyik ajtó üvegét szilánkosra törve találta. Mellette láthatóan frissen nyírták a füvet, ugyanakkor senki sem látta, hogy mondjuk a fűnyíró által felkapott kavics törte volna be az üveget. Megtérül-e ilyen esetben az autó tulajdonosának kára?

Házi Péter

Fotó: Olvasó

- Április 26-án reggel 8 és délután 14.40 között állt a kis Citroenem a Szabadságharcos utca 57. előtt, a Kodolányi János Gimnázium előtti parkolóban, a csatorna felőli oldalon. Amikor odaértem a kocsihoz, megdöbbenten vettem észre, hogy az autó jobb hátsó oldalüvege szilánkosra tört: a szilánkok egy része a kocsi mellett, másik része az ülésen volt. Azt is láttam, hogy a kocsi környezetében füvet nyírtak, véleményem szerint ez okozhatta az üveg betörését – mondta a feolnak Rajnai Róbert, aki szerint márcsak azért sem lopási kísérletről lehet szó, mert az autóban lévő tárgyak közül semmi nem tűnt el. Emiatt gyorsan megkereste a Városgondnokságot, kérve a kárának megtérítését. Onnan azonban azt a választ kapta, hogy mivel az általa előadottak és a mellékelt fényképek nem bizonyítják hitelt érdemlően az állítást, miszerint a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. dolgozói a munkavégzésük során okozták a sérüléseket, ezért nem tudják vállalni a kár megtérítését. 

Fotó: Olvasó

- A fűnyírás idején kollégáink ez alkalommal is ponyvával védték az autókat attól, hogy azokban bármilyen kár keletkezzen. A konkrét esetben egyetlen kollégám sem észlelte, hogy az ott parkoló autók bármelyikének üvege betört volna – mondta érdeklődésünkre Bozai István városgondnok. Hozzátette, sajnos „elterjedt az információ”, miszerint a Városgondnokság nyírja a füvet, és nagyon sokan „bepróbálkoznak” mostanság azzal, hogy azt állítják, az autójuk kasztniján látható „pöttyök”, kavicsfelverődések a fűnyírás miatt keletkeztek és ezért fizesse ki a kárukat a Városgondnokság. Erre viszont nincs kerete a közpénzből gazdálkodó Városgondnokságnak és a biztosításuk sem fedezi az ilyen károkat. Ezért csak abban az esetben fizetnek, ha minden szempontból bizonyított, hogy ők okozták a kárt. Bozai István nem gondolja, hogy a fenti eset ilyen próbálkozás lenne, ám nem látja egyértelműen bizonyítva, hogy a fűnyírással összefüggésben sérült volna az autó. Mint mondta, sokat segít, ha valaki, aki látja az esetet, egyből odamegy a Városgondokság munkatársaihoz szólni, mert akkor a károkozás egyértelművé válik.  Mindig van a kollégákkal műszakvezető, aki ilyen ügyekben azonnal tud intézkedni.  

Fotó: Olvasó

Ebben az esetben tehát úgy tűnik, panaszos olvasónk kénytelen lesz polgári peres eljárásban kérni kárának kifizetését. A kérdés csak az, vajon egy ablaküveg miatt vállalja-e az ember a pereskedést nyűgét, költségét, vagy inkább saját pénzből új ablakot vesz a kocsijára? 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában