2023.05.26. 14:00
“Lekapcsoltak mindent, nem emlékszem semmire” – Budakeszin látogattuk meg a balesetet szenvedett csóri édesapát
Ma kerekesszékben ül, mosolyog, beszél. Az az ember, akinek az orvosok tavaly év végén, egy százalék esélyt sem adtak a túlélésre.
Lajosnak az orvsok egy százalék esélyt sem adtak a túlélésre. Ahol ma tart, több mint orvosi csoda
Fotó: Hajdú Marianna
A Budakeszin található Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe igyekszem, hogy végre személyesen is találkozhassak Rácz Lajossal, hét hónappal a borzalmas balesete után. A szörnyű esetet követően figyelemmel kísértük családja életét és a súlyosan sérült Lajos csodával határos gyógyulását is.
Az első találkozás
Az osztály nővér pultjánál kérdésemre mosolyognak, biztatnak, menjek csak tovább, a nyolcas szobában találom betegüket.
Mindenki felém fordul, ritka a délelőtti látogató, ezek az órák az orvosoké. A folyosón lévő hosszú korlátnál most is foglalkozás folyik. Iparkodom észrevétlenül elsurranni a társaság mellett. A szobában több beteg is fekszik: – Jó napot kívánok! Rácz Lajost keresem.
Lajos az ágya mellett, kerekesszékben ül. Éppen feleségével, Hajnalkával levelezik táblagépén. – Én vagyok! – emeli fel fejét és mosolyog.
Több mint fél év elteltével találkozom azzal az emberrel, akiről már annyi mindent írtam, gyenge hangját hallottam a telefonban, de még sosem láttam.
– Ma már háromszor vagy négyszer végigmentem egyedül a korlátnál, gyakorlom az állást, még fognom kell a korlátot, mert elég nehéz a földről felállni– neveti el magát – A kezem le volt bénulva, járok logopédiára, ergoterápiára, ahol szintén a kezemet foglalkoztatják, hogy térjen vissza a régi mozgására – sorolja a sok munkát.
Otthagyott – ez nagyon fáj
Lajos a balesetre egyáltalán nem emlékszik, egy kép sincs meg belőle. Arra emlékszik, amikor a fehérvári kórházban magához tért. Akkor is egy nagy lámpát látott csak maga fölött. A mellette lévő feleségétől tudta meg, hogy kórházban van.
Az mondja, először csak nézett, ugyan miért van ott. A baleset során az agyában keletkezett elzáródás törölt mindent. Utolsó emléke a balesetet megelőzően, hogy az autó mellett állva készülődik, a kabátját veszi éppen fel, színe miatt kifordítva, hogy jól látható legyen. Kipakolja a szerszámokat és ahogy fogalmaz, utána lekapcsoltak mindent. Lajos furcsállta is, amikor két rendőr állított be hozzá a kórházi ágya mellé.
– Csak annyit tudtam nekik mondani, hogy nagyon rossz helyen járnak, mert nem emlékszem semmire.
Azt is feleségétől tudta meg, hogy az egyik lábát elvesztette. Ott akkor, ahogy mondja, ezek nagyon megérintették, le is kötözték utána, mert annyira felzaklatta, amit hallott állapotáról. Többek között az is megdöbbentette, hogy már hetek óta bent fekszik a kórházban, és már több életmentő műtéten is átesett.
– Az a legszörnyűbb, hogy a balesetet okozó ember otthagyott – emlékszik vissza keserűen.
Fotó: Hajdú Marianna / Fejér Megyei Hírlap
Apának erősnek kell maradni
Megnézte azokat a képeket is, amit felesége készített róla a balesetét követően. Azt mondja, megijedt saját magától, amikor meglátta. Hét hónappal ezelőtt még darabokban volt, de meghazudtolta az orvostudományt. Az orvosok 1 százalék esélyt sem adtak arra, hogy túléli, az akaratereje győzedelmeskedett.
Van két kislányom, szükségük van rám! Nagyon nehéz volt ezen végigmenni, de most már a végén vagyok, lelkileg is jobban érzem magam. Arctornára járok, hogy értelmesebben tudjak beszélni, mert a baleset óta ez eléggé megváltozott. A feleségem is megemlítette, hogy egyre jobban érti amit mondok, de a két kislány még nem igazán. Ezért kértem, hogy logopédushoz is járhassak.
Május első hétvégéjén lehetett először a családjával, fél év elteltével ezen a hétvégén látta először kislányait, akik a párnap alatt el sem mozdultak mellőle.
Sírva mentek iskolába, amikor kedden vissza kellett térnie a kórházba.
– Mindenképp szeretnék lábra állni, mivel nekem még van tervem a jövővel kapcsolatban. Ott van a két kislány, nekik valamilyen ház kell. Olyan nem lehet, hogy apa nem intézett semmit. Az nem lehet!
Nagy a teher a kórházban fekvő édesapán, mert mint korábban írtuk, a családnak április közepén el kellett hagyniuk otthonukat.
Esély az új életre
Nagyon jól telnek Lajos napjai az intézetben. Mielőtt megérkeztem hozzá, éppen az elektrosokk terápiát fejezte be. Minden nap van valamilyen tornája, kezelése, fél egykor már a logopédiára készült. Azt mondja, a kezelések hatására már fájdalom nélkül tudja mozgatni az izmait.
Napról-napra erősödik a budakeszi intézetben, ahol állítása szerint nagyon sokat foglalkoznak vele, kezelőorvosát is csak úgy említi, hogy egy angyal. A nővérek is nagyon kedvesek, ha bármit magától megcsinál, azonnal megdicsérik, hangoztatják mennyire ügyes, biztatják, támogatják erőfeszítéseiben.
Lajos a jövőt tervezi, rengeteg erőt ad neki, hogy tudja, amint felgyógyul lesz munkája. Gyermekkori ismerősétől, Balázs Attilától kapott ajánlatot: felgyógyulását követően örömmel látja a munkában. Ajánlatában még egy autót is szerepel, amit Lajos is tud majd vezetni. Ez a hír volt az, amitől érezte, hogy van tovább, így muszáj erősnek lennie.
