Különleges úszóversenyt tartottak a Csitáry uszodában (videó)

Mint ahogy a halak sem egyformák a tóban, a gyerekek is különböztek egymástól az uszoda medencéjében. A versenyen látássérült, Down-szindrómás, autizmus spektrumzavarral élő, központi idegrendszer-, mozgássérült és más betegségekkel élő gyerekek vettek részt, de egy valami mégis közös volt bennük: a lelkesedésük és az örömük, hogy közönség előtt mutathatják meg, milyen szépen tudnak úszni. 

Várnagy Péterné Sereghy Fruzsina, a fehérvári Arany János EGYMI tanára, az iskola utazó intézményegységének pedagógusaival karöltve szervezte meg az úszás szépségversenyt, ahová a győri Gézengúz Alapítvány mellé, a fővárosi Vakok Szakiskolájából is érkeztek gyerekek, összesen 22-en.

A páratlan alkalmon Lengyel Zsófia parasportoló, Székesfehérvár önkormányzatának esélyegyenlőségi referense is részt vett, aki nemcsak buzdította a lendületes csapatokat, de ajándékkal is készült a versenyzőknek.

– Jómagam is tudom, milyen nehéz fogyatékossággal élményhez jutni és programokon részt venni, holott mindez egy csodálatos és maradandó élmény egész életükre – mondta a triatlonista, miközben segítőjét, az éjfekete labradort, Mokkát simogatta. – Számomra a sport és a parasport szívügy. Az Arany János-iskolával már sokszor együttműködtünk, és örömmel tölt el, hogy esélyegyenlőségi referensként én nyithatom meg a versenyt. Bár látni nem látom a gyerekeket, hogy milyen boldogok a vízben, de hallhatom őket, ami engem is energiával tölt el. 

A verseny során kiderült, tényleg mindenki képes lehet, arra, amire akar, csak vannak, akik egy picikét másképp. A "srácok" nemcsak úsztak, de hihetetlenül élvezték is azt. A rajt előtt persze egytől egyig mindenki izgult, de attól a pillanattól, hogy ellökték magukat a vízben, nem különböztek azoktól a sportolóktól, akik az olimpiai érmekért küzdenek. Lehetőségeikhez mérten mindent beleadtak, miközben társaik a lelátóról olyan hévvel biztatták a vízben küzdőt, mintha a medence többi pályáján lekörözni készülne valaki a csapattársukat. Pedig nem volt ott senki. Az ifjak mind egyedül mentek végig a pályán, de tanáraik végig mellettük voltak a medence szélén, segítették őket, amikor arra szükség volt, és az időmérés sem maradt el.

Ami a legfontosabb, hogy abban a néhány pillanatban, amikor a gyerekek úsztak, nemcsak a medence vize vetett hullámokat, de az öröm és a büszkeség is. Az úszók, a társak, a tanárok és a gyerekekkel érkezett hozzátartozók is felejthetetlen pillanatokkal és élménnyel lettek gazdagabbak ezen a délutánon.