A híd

2023.05.29. 11:30

Kedvenc fizikusunk, Molnár Janka Sára betette a lábát "Hollywoodba"

A híd. Eddig nagyjából ennyit, vagyis egy készülő új produkció címét tudjuk, ami augusztus 11-én startol az HBO Maxon. De ahogy pereg az idő, az információk is szépen lassan cseperegni kezdenek. Most kiderült: Molnár Janka Sára is a szereplők között van.

Horváth-Buthy Lilla

Janka a hamarosan látható sorozat hivatalos plakátján, mit végre megoszthatott a közösségi oldalain

Fotó: HBO

Az a bizonyos Molnár Janka Sára (fizikus, tudománykommunikátor, az Oktondi elnöke), akivel kapcsolatban egyszerűen nem tudok objektív maradni. Sőt, mondjuk ki: teljesen elfogult vagyok, persze okkal. Már legelső találkozásunkkor is tudtam, éreztem: ez a lány még országos „világhírnévre” tesz szert, s viccet félretéve, ennek az első felét már kipipálta. Büszke vagyok, s muszáj kérkednem vele: élete első interjúját Majdnem felrobbantotta a kisöccsét, többet nem kísérletezhet otthon címmel nekem adta, 17 évesen, s stílszerűen már akkor teljesen lehidaltam tőle. Ennek már majd’ 10 éve. A volt telekis matekspeces pályáját azóta is hol „messzebbről”, hol klaviatúrát ragadva nyomon követem. 

Egyetemre ment, tudományos eredményei azután is sorra érkeztek, sok szakmai sikert söpört be szorgalma, proaktív, tenni akaró attitűdje, fenomenális agya révén, melyekről rendre be is számoltunk az évek során. De népszerűségéhez, céljai eléréséhez elengedhetetlen volt unikális lénye is: tényleg senkivel össze nem téveszthető, szeleburdi, hihetetlenül lelkes és kedves személyisége. Ha ez utóbbi jelzőnek vannak még dimenziói, ő tényleg földöntúli, nem megjátszott bájjal fordul az emberek felé. Éppen ezért hihetetlen, hogy attól fél: talán valaki nem kedveli majd az újdonsült műsort nézve. Ma már azért igyekszik meghúzni a határokat, ezt mostani beszélgetésünk során érinti majd, de ezt csakis tudatosággal teheti. Hiszen zsigerileg bújik ki belőle a gyermek, ha arról beszélhet, ami kicsi kora óta mágnesként vonzza: a fizikáról. Mindent el szeretne mondani, mindent meg szeretne mutatni, hiszen életmissziója, hogy másoknak is segítsen meglátni: a fizika buli, játék, maga az élet. Ha a fizika a valóság, akkor Janka hozzá a háttérzene. Népszerű TikTok csatornája segítségével leginkább a fiatalokat, diákokat hangolja arra, hogy értsék, érezzék, sőt élvezzék, micsoda izgalmakat nyújthat a fizika a lapokon innen, s leginkább túl. Legutóbb például arról írtunk, hogy a 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia nagykövetévé avatták. Kérdezni és ötletelni menő - mondta akkor, mint közvetítő a tudomány és a fiatalság között.

Forrás: HBO

És akkor egyszercsak felbukkan a plakát: először Magyarósi Csaba, majd Molnár Janka Sára Instragram oldalán is (gondolom a többi szereplőnél is, kiket nem követek), rajta a "misztikus" cím: A híd. Nem véletlenül írom a méltán népszerű videoblogger, több százezres követőtáborral bíró youtuber nevét, hiszen tudni lehet, ő a műsorvezetője az említett produkciónak.  A misztikus cím pedig nyilván teljesen túlzás, hiszen pontosan elmondja, mi áll majd A híd fókuszában: egy híd. Nincs itt semmi rejtély: a műsor annak közösségi megépítéséről szól (ezt az első trailerekből tudhatjuk), közben pedig az emberi tényezők (úgynevezett szereplők) miatt rengeteg lelki, szociológiai aspektus, sőt konfliktus kerül a képletbe. Non-scripted, tehát nem előre megírt forgatókönyv szerint készült reality, de a készítők szerint ilyet itthoni közönség még nem láthatott.

"Az együttműködésre épülő, összetett fizikai, szellemi és érzelmi játék minden korosztály számára izgalmas, szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató sorozatként jellemzik, amit mozifilm minőségben forgattak le." - olvasható a sajtóanyagban. Most még top secret az újdonsült projekt nagy százaléka, amit egyébként Erdélyben forgattak, de Janka azért a feol.hu-nak pár részletet elárult... 

A műsor koncepciója szerint a résztvevőknek együtt kell működniük egy 250 méter híd megépítésében a Bélesi tavon.
Fotó: HBO

- Konkrétan megint annyi kedvességet és szeretetet kaptam, hogy wáóóó. Hihetetlenül felrobbant az összes social médiás platfomom. Igazából titkon picit reméltem, hogy örülni fognak majd a barátaim, ismerőseim, hülyén hangzik, és utálom ezt a szót, de "követőim", de azt, hogy ennyire, arról álmodni sem mertem volna. Rengetegen írtak üzenetet, hogy "na mesélj", ezeket egyébként meg sem nyitottam, mert így a legegyszerűbb nekem semmit nem elárulni - válaszolt Janka arra a kérdésre, milyen visszajelzéseket kapott az első poszt után, s mennyire is nehéz tartania a száját. 

Janka már felbukkant korábban szórakoztató tv-illetve magazinműsorokban, TikTok csatornáját is rengetegen követik, de augusztus 11-től új cezúra várható az életében, mikor felkerül az első epizód az HBO Maxra. Legalábbis ezt feltételezzük. Felkészültél a népszerűség egy következő szintjére? - kíváncsiskodunk tovább. - Igazából már a TikTok miatt is egészen sokszor felismertek, nem csak Budapesten, de volt, hogy Szolnokon is. Előfordult, hogy utcán futottak utánam csajok és kértek képet, volt, hogy kávézóban jöttek oda, de például az egyik szomszéd kislány egészen fanatikus, már - már el is kellett neki magyaráznom, hogy sajnos nem tud hétvégente hozzám jönni kísérletezni. Ez mondjuk nem volt túl kellemes, mert nagyon szeretem az embereket, de sajnos tényleg, a családomra alig van időm...- meséli Janka, majd hozzáteszi: - Nagyon furcsa élethelyzet ez nekem, valószínűleg a sorozat után ezeknek az eseteknek a száma nőni fog, meg kell tanulnom úgy szeretni az embereket, hogy közben keményen meghúzom a határaimat, magánszférámat. Egyébként attól picit tartok, hogy egy csomó olyan ember is meg fogja ismerni a nevemet, aki nem kedves, aki nincs jóban önmagával, aki azt élvezi, ha másokat bánt. Picit félek, hogy sok támadás fog érni a közösségi médián keresztül. Hálás vagyok, mert eddig tényleg szinte alig kaptam negatív visszajelzést, kommentet, de az internet tele van kommenthuszárokkal. Nem tudom, hogy őket tudom-e majd a kis lelkivilágomon kívül hagyni, nem fog-e az elején piszkosul fájni, ha beszólogatnak, akár a semmire.

Fotó: HBO

A bemutatót, sőt a sorozat "lepörgetését" követően (hetente jelentkezik majd dupla epizóddal) már bátrabban kérdezhetjük Jankát az áram nélküli, fakunyhós, megküzdős, pénzdíjas Bélesi-tavi kalandról, mi biztos örökre elraktározódik majd benne, reméljük, csakis pozitív értelemben. Egyelőre titkait a Gyalui-havasokban hagyta. Hajrá, Janka! Fehérvár Neked szurkol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában