Első rész

2023.05.27. 15:30

Hogyan ne biciklizzünk forgalommal szemben egy forgalmas fehérvári aluljáróban?

Májer László rendőr őrnagy, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója segítségével igyekszünk tiszta vizet önteni a pohárba, már ami a kérdéses közlekedési szituációkat illeti. Az alábbi kérdések, panaszok a közelmúltban jutottak el szerkesztőségünkhöz. Így hát ezeket vesszük sorra, de kíváncsian várjuk az Önök kérdéseit, észrevételeit is!

HBL

A Széchenyi út is egy olyan kiemelt hely, amire a rendőrség fokozott figyelmet fordít. Kedden a Zebra terv akció keretében ügyeltek a közlekedők biztonságára.

Fotó: Fehér Gábor

Azt gondolnánk, a legtöbb közlekedő számára ez egyértelmű, mármint a címre adott válasz, de a gyakorlat mégis mást mutat. Pár olyan problémát tekertünk körbe, amivel nap mint nap találkozik, ki bringára ül. Vannak, akik a szabályokat nem ismerik, de többen csak figyelmetlenek, vagy csak saját magukra formálva, szubjektív kényelmüket szolgálva figyelik a közlekedés rendjét. A legtöbb szituációt egyértelmű szabályok keretezik, de egy-két helyzet bizony a közlekedési kultúrán, etiketten, egymásra figyelésen is múlik, ilyenre is van legalább egy példánk. 

Fontos időben elkezdeni lerakni a közlekedési kultúra alapjait, mit fontos szabályok kereteznek. A képen interjúalanyunk: Májer László őrnagy. Fotó: Fehér Gábor

A Fehérváron közlekednénk csoportban írta valaki (vele is egyeztetve hoztuk a témát), aki sokszor kerékpározik a Széchenyi úti felüljárónál, hogy sokszor találkozik azzal a veszélyes helyzettel, hogy többen menetiránnyal szemben használják a kerékpársávot. Néha nehezen abszolválják balesetmentesen az egymás mellett elhaladást, különösen a tízemeletesek oldalán található buszöbölnél. Hogy közelítsék meg az emberek ezt a részt, milyen táblákra figyeljenek, melyek jelzik: nem jó irányban haladnak? A kerékpáros piktogram felfestése is árulkodó lehetne, ha fejjel lefelé látjuk, talán valami nem stimmel. 

- A kerékpárra, mint valamennyi járműre a KRESZ által előírt szabályok ugyanúgy vonatkoznak. A járművel az úttesten annak menetirány szerinti jobb oldalán, a jobbra tartás szabályait figyelembe véve kell közlekedni. A kerékpárosokra vonatkozó speciális szabályok ezt kiegészítik, tehát, ha felfestett kerékpársáv áll rendelkezésre, ott kell közlekedni, és természetesen az előbb részletezettek alapján a menetirány szerinti jobb oldalon. Tábláknak nem kell jelezni a megfelelő irányt, hiszen a KRESZ szerinti meghatározás egyértelmű. Felmerülhet, hogy a kerékpár vezetéséhez nem kell vezetői engedéllyel rendelkezni. Ez valóban így van, de az adott járműre szóló szabályokkal az azt használónak tisztában kell lennie, hogy minden helyzetben szabályosan, és a balesetveszélyt minimálisra csökkentve közlekedjen. Ezért fontos, hogy a szülők megbeszéljék a gyermekekkel a közlekedés szabályait, a kerékpározás során pedig saját szabálykövető közlekedésükkel mutassanak példát.

A lámpáknál - bár a jobb oldalon való közlekedésnek kellene irányadónak lennie - kötelező haladási irány is jelzi, merre is haladjon a kerékpáros. Értelemszerűen, az ellenkező oldalon behajtani tilos táblát láthatunk a kerékpárút kezdetén
Fotó: Google Maps

Vannak, akik ferde szemmel néznek a felüljárón kerékpárral közlekedőkre, de sokszor kisgyermekesek is tekernek erre. Ilyenkor "kifogás" lehet-e, hogy kisgyermekkel nem mernek lemenni az aluljáróba, a bicikli útra, s az autók mellett tekerni? 

- A Széchenyi úti aluljárót – ha veszélyesnek ítélik meg – ki lehet kerülni, tekintve, hogy az aluljáró előtt le lehet térni a kerékpársávról, és a Hosszúsétatér irányába elhaladva a gyalogos aluljárón át lehet biztonságosan tovább haladni. A járda nem kerékpárút. A járda a gyalogosoké. A KRESZ mindössze két esetben engedi a kerékpárosok járdán történő kerékpározását. Az egyik, ha az úttest kerékpározásra alkalmatlan. Ez fizikailag nem teszi lehetővé a kerékpárral történő közlekedést, viszont, a veszélyesen nagynak tartott forgalom nem jelenti azt, hogy akkor a kerékpáros a járdán közlekedhet. A másik eset, a főútvonalon 12. életévet be nem töltött gyerek közlekedésének általános tilalma. Itt egy félreértést kell tisztázni. A főútvonal az az út, amelyet „Főútvonal” jelzőtábla jelez. Tehát például a Várkörút nem főútvonal,  itt a gyermekeknek, de a felnőtteknek is a kialakított kerékpársávon kell közlekedni, s nem a járdán.

Folytatjuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában